Bizonyos következtetések azonban az eddigiek alapján is megfogalmazhatók:

(a) A tudomány szerepe, mégpedig nemcsak az „alkalmazott", hanem az elméleti „alapkutatásoké" is, minden korábbinál jobban felértékelődik a nemzeti (és a regionális) fejlődés, a világgazdasági alkalmazkodás és és felzárkózás szempontjából is. A világgazdaság élvonalában maradó, illetve oda felzárkózó országok esetében minden bizonnyal nőni fog nemcsak az összkiadásokon, illetve a beruházásokon belül a kutatási és fejlesztési (K+F) ráfordítások aránya, hanem azokon belül az előbbieké, sőt a kutatásra fordított összegeken belül az „alapkutatásoké". Nyilvánvaló, hogy a felzárkózásra törekvő országok esetében az említett arányoknak a már fejlett országok átlagánál is nagyobbnak kell lenniük.

(b) Minthogy a tudományos kutatói kapacitások alakulása és a tudományos _ technikai eredmények felhasználása mindenekelőtt a humán tőke fejlődésétől függ, vagyis elsősorban az oktatás és képzés dimenziói és színvonalának növekedésétől, a már fejlett és különösen a felzárkózó országok gazdaságpolitikájában prioritást fog élvezni a humán tőke fejlesztése. A „tudásalapú társadalom" és gazdaság kibontakozása a tanulást, képzést mindinkább a társadalom tagjainak egy életen át tartó permanens tevékenységévé, illetve szükségletévé teszi..."

Szentes Tamás

* (Részlet Magyar Tudomány 2001/4. számában megjelent tanulmányból.)