Napló a levelek tükrében
2000. január 24.
Levél dr. Pálinkás József politikai államtitkárhoz (OM)
Csökkentsék
a bérelmaradást!
A 2000. évi költségvetési törvény előkészületei során eddig sohasem tapasztalt
egyetértés alakult ki az MTA, valamint a kutatóintézetek vezetői, a szakszervezetek,
a kutatás iránt elkötelezett újságírók és még az illetékes parlamenti bizottságokban
ülő parlamenti képviselők között is arról, hogy a kutatók indokolatlan bérelmaradását
csökkenteni kell, a tudomány ezen belül a kutatóintézetek támogatását indokolt
növelni.
A tudós társadalom is derülátó várakozással tekintett az új költségvetés elé.
Az eredményt ismerjük, a kutatók 40%-os bérelmaradása 2000-ben szerencsés esetben 36%-ra mérséklődik.
Ismereteink szerint az Oktatási Minisztérium szakemberei elfogadják és támogathatónak tartják azt az elképzelést, hogy a magyar felsőoktatási intézményekben és költségvetési kutatóintézetekben egységes bértábla kerüljön bevezetésre, biztosítva ezzel a két terület közti átjárhatóságot. Ennek a leendő bértáblának az előkészítésére szorgalmazzuk a kutatói bérek felzárkóztatását. Szeretnénk elkerülni, hogy az évek óta növekvő bérkülönbség legyen a közös rendszer bevezetésének akadálya.
Célunk eléréséhez kérjük államtitkár úr segítségét és támo
gatását. Szeretnénk, ha államtitkár úr közreműködésével még ez évben lehetőség nyílna a kutatói bérelmaradás csökkentésére. A lehetőségek felmérésére, a leghatékonyabb út megtalálására kérünk személyes találkozót.
dr. Kuti László, a TUDOSZ elnöke
2000. június 27.
Levél dr. Matolcsy György gazdasági
miniszterhez
Egy bérrendszert!
Szakszervezetünk azzal a kéréssel fordul önhöz, szíveskedjen elősegíteni és támogatni, hogy a felsőoktatáson kívüli költségvetési kutatóintézetek, ezek közt az ön felügyelete alá tartozó kutatóhelyek kutatóira is kiterjedjen a most formálódó, új Felsőoktatási és Kutatási Bérrendszer.
dr. Kuti László elnök, a TUDOSZ elnöksége nevében
2000. július 1.
Levél dr. Matolcsy György gazdasági miniszterhez (részlet)
Egységesítést!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) felsőoktatásban és kutatásban érdekelt szakszervezetei Agrár Oktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, Orvosegyetemi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete) kérik miniszter úr támogatását abban a kérdéskörben, hogy a tervezett felsőoktatási-kutatási bérrendszer egységesen kerül
jön bevezetésre valamennyi felsőoktatási intézményben, kutatóhelyen és kutatóintézetben.
dr. Vígh László az AOKDSZ,
dr. Kiss Pap László az FDSZ, dr. Török Imre az OSZSZ és dr.
Kuti László a TUDOSZ nevében.
2001. január 19.
Levél dr. Matolcsy György
gazdasági miniszterhez (részlet)
Nincs fedezet!
Segítségét kérjük, mivel a Gazdasági Minisztériumhoz tartozó állami költségvetési kutatóintézetek közül a Magyar Geológiai Szolgálat keretében működő kutatóintézetekben, a Magyar Állami Földtani intézetben és a Magyar Állami Eötvös Lóránt Geofizikai intézetben _ mindkét intézet az érdekképviseleti szféránkba tartozik _ komoly problémák vannak az intézetek kutatóinak illetményemelésével. Ugyanis az intézetek nem kapták meg az oktatói-kutatói bérrendszerre történő átálláshoz szükséges pénzügyi fedezetet.
A költségvetési törvényben foglat Kjt.-módosítás egyértelműen kimondta, hogy a tudományos kutatóintézetek kutatóinak illetményét _ felügyeleti szervhez való hovatartozástól függetlenül _ 2001. január 1-jétől egységesen az újonnan bevezetett, professzori bérhez viszonyított felsőoktatási-kutatási illetményrendszer alapján állapítják meg, s fedezetét az ígéretek szerint a költségvetés biztosítja. A FÉT-ülésen a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium munkatársai is jelezték, hogy a béremeléshez szükséges összeg a tárcák költségvetésében rendelkezésre áll, és azt az intézetek meg fogják kapni.
Tisztelt miniszter úr! Feltételezve, hogy csak valamilyen adminisztrációs hiba következtében nem kapták meg a nevezett intézetek az új illetményrendszerre átálláshoz szükséges fedezetet, melynek összege az intézetek számítása szerint 12 hónapra összesen 106 millió forint a járulékaival együtt, kérjük szíves intézkedését, hogy a törvényben garantált illetményemeléshez szükséges pénzkeretet az intézetek mielőbb megkaphassák.
dr. Kuti László elnök,
dr. Révész Márta titkár
2001. március 22.
Levél a TUDOSZ elnökségéhez
Súlyosbodhat a helyzet!
A Magyar Állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet (ELGI) és a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) tudományos kutatóinak képviseletében fordulunk önökhöz. A többéves szakszervezeti munka, érdekképviselet eredményeként a Közalkalmazotti törvény módosításával azonos besorolásba kerültek az egyetemi oktatók és a tudományos kutató intézetek tudományos besorolású kutatói. Ennek értelmében a költségvetés biztosítja a szükséges illetménytöbbletet az akadémiai kutatóintézetek és a minisztériumok háttérintézményei számára.
Sajnos a Gazdasági Minisztérium (GM) intézményeként működő Magyar Geológiai Szolgálat (MGSZ) keretében működő ELGI és MÁFI ezt a szükséges többletet a mai napig nem kapta meg. Az MGSZ főigazgatójához érkezett tájékoztatás szerint a GM nem rendelkezik költségvetési forrással a kutatók szükséges illetményemeléséhez, ezért azt a költségvetésben megjelenő K+F többletjuttatás és a felhalmozási előirányzat átcsoportosításával kívánja a GM megvalósítani. E megoldás súlyos következményeit szükség esetén részletesen ismertethetjük. A kétéves költségvetés miatt a most kialakuló nehéz helyzet 2002-ben még súlyosabbá válhat.
Az MGSZ főigazgatója által összehívott Földtani Érdekegyeztető Tanács március 21-i ülése után úgy érezzük, a szakszervezet fellépése nélkül a kutatók és az intézmények érdekei egyaránt megsérülhetnek. Ezért felkérjük a TUDOSZ Elnökségét érdekeink képviseletére.
Hermann László ELGI TUDOSZ elnök, Kókai András MÁFI TUDOSZ elnök, Szabados László ELGI KT elnök, dr. Csillag Gábor MÁFI KT elnök
2001. március 22.
Levél dr. Matolcsy György Gazdasági miniszterhez
Diszkrimináció!
Ez év január 19-én segítségkérő levéllel folyamodtunk önhöz, hogy az ön által vezetett minisztériumhoz tartozó állami költségvetési kutatóintézetek közül a Magyar Állami Földtani Intézetben és a Magyar Állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézetben foglalkoztatott kutatók a költségvetési törvény által garantált új bérezése veszélyben van, mivel a minisztérium költségvetésének összeállításakor nem tervezték be az ehhez szükséges pénzügyi keretet, és az intézetek kutatói a mai napig sem kapják a január óta törvény biztosította új illetményüket.
Levelünk hatására ugyan megmozdult a minisztérium gépezete, de a törvény szellemével (és betűjével) ellentétes megoldás van kialakulóban. Ugyanis az illetményemelés fedezetének egy részét _ a minisztérium közigazgatási államtitkára által aláírt levél szerint _ olyan pénzügyi előirányzatból javasolják megoldani, amelyen nincsen a szükséges összeghez elegendő költségvetési támogatás. Így az intézményeknek saját bevételükből kellene kigazdálkodni a szükséges bérkeretet.
Ez a megoldás diszkriminatív a nevezett intézetekkel szemben, ugyanis minden más intézetnél a költségvetés a teljes pénzkeretet megadja.
Elfogadhatatlan és diszkriminatív továbbá az is, hogy minden más intézménynél a szükséges pénzügyi keretet 13 hónapra garantálták, míg a Gazdasági Minisztérium csak 11 hónappal számol. Figyelemmel az elfogadott kétéves költség vetésre ez a mostani nehéz helyzetet 2002-ben még súlyosabbá teszi.
Ismételten kérjük miniszter úr személyes intézkedését, hogy a Gazdasági Minisztériumhoz tartozó nagy múltú kutatóintézetek a többi hasonló jellegű kutatóintézettel azonos költségvetési támogatásban részesüljenek, és a kutatók mielőbb megkaphassák a törvény által garantált illetményüket.
dr. Kuti László elnök,
dr. Révész Márta titkár
2001. március 22.
Levél Varga Mihály
pénzügyminiszterhez
Békés megoldást!
A Gazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Geológiai Szolgálat keretében működő két kutatóintézetben, a Magyar Állami Földtani Intézetben és az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézetben a tudományos munkakört betöltő közalkalmazottak, a kutatók a mai napig nem kapták meg a január 1-jével bevezetett új bérüket.
Pálinkás József államtitkár úr úgy tájékoztatott bennünket, hogy a kutatói béremelés fedezetét a kormány erre is biztosított 17,5 milliárdos keretéből az MTA és az érintett minisztériumok költségvetése tartalmazza. Információink szerint a többi kutatóintézet valóban megkapta a béremeléshez szükséges összeget, csupán a Magyar Geológiai Szolgálat keretében működő kutatóintézetek nem.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy a többi költségvetési intézettel ellentétben e két intézet költségvetése és a Gazdasági Minisztérium költségvetése érthetetlen okból nem tartalmazza az új kutatói illetményre való átálláshoz szükséges keretet (12 hónapra 106 millió, 13 hónapra 114,8 millió Ft-ot.) Ennek kigazdálkodására kényszeríteni az intézeteket, veszélyezteti a működést, és méltánytalan is, hiszen a többi intézet költségvetési támogatásból tudja a megemelt béreket fizetni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a kutatók új bérének kifizetése munkaügyi per során érvényesíthető, de mint a mellékletek igazolják, igyekszünk mindent megtenni a mielőbbi békés megoldás érdekében.
Kérjük miniszter úr szíves közbenjárását a gond mielőbbi megoldására, bízva abban, hogy az említett intézmények mihamarabb megkapják az ez évi illetményemeléshez szükséges keretet és abban, hogy a 2002. évi költségvetésben sem fog hiányozni a béremeléshez szükséges fedezet.
(Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint az intézményrendszer a nevezett K+F keretet a kutatói béremelésre kapta, de az sajnálatos módon más rovaton jelent meg az intézményrendszer költségvetésében. A keret forintösszege viszont nem tartalmazza az új illetményrendszerre való átállás teljes fedezetét. A két intézet kutatói a GM utasítására áprilisban visszamenőleg megkapták az emelt illetményüket.)