Tisztelt ünneplők! Miskolc város polgárai! Szakszervezeti testvéreim! Barátaim!

Köszönöm önöknek, hogy én nyithatom meg az idén a május 1-iei ünnepet abban a városban, melyhez az utóbbi időben egyre több szállal kötődök. Abban a városban, amely történelme során megért oly sok jót és rosszat. Amelyet az elmúlt évtizedekben az egekig emeltek, majd elengedtek, hogy lássák tud-e repülni. És lakosainak köszönhetően bebizonyította, hogy megtanult.

Köszönöm önöknek, hogy én nyithatom meg az ünnepséget annak a régiónak a központjában, melyet a múlt század elején elvágtak energiahordozóitól, nyersanyagaitól, de lakosainak köszönhetően életben tudott maradni.

Köszönöm önöknek, hogy én nyithatom meg a miskolci ünnepet a munka ünnepén, mely 111 éve Amerikából indult egy korábbi sztrájk emlékére, ahol a napi nyolcórás munkaidő bevezetéséért harcoltak. És szomorú aktualitása a mai ünnepnek, hogy úgy néz ki, ma Magyarországon ismét a napi nyolcórás munkaidőért kell harcolnunk, ahelyett, hogy a napi hét esetleg hét és fél órás munkaidő bevezetésén munkálkodnánk.

Ünnepnap a mai, ezért ünnepeljünk! Mert ha az ember már ünnepelni sem képes, akkor nagy baj van, akkor már emberi mivolta kérdőjeleződik meg.

Ünnepeljünk, s ezért egy napra felejtsék el, hogy valódi érdekegyeztetés helyett, egy látszat intézményrendszer látszattárgyalásain kell a munkavállalók érdekeiért föllépnünk.

Ünnepeljünk, s ezért egy napra felejtsék el a Munka Törvénykönyve új módosításait, melyek teljes mértékben kiszolgáltatottá teszik a dolgozókat, a munkavállalókat.

Ünnepeljünk, s ezért egy napra felejtsék el, hogy az elmúlt három évben minden egyes nyugdíjastól több mint nyolcvanezer forintot vettek el, és a nyugdíjtörvény tervezett módosításaival kapcsolatos elképzelések sem ígérnek sok jót nekünk.

Ünnepeljünk, s ezért egy napra felejtsék el, hogy a családi támogatások a jobbmódúakat segítik, s nem azokat, akik szociálisan valóban rászorulnak.

Ünnepeljünk, de egy napra se felejtsék el, hogy a bajainkat csak magunk orvosolhatjuk. Ne felejtsék el, ha egy segítő kézre van szükségük, azt a saját karunk végén találhatják meg. De azt se felejtsék el, hogy a kéz legyen bármily erős, egyedül nagyon gyenge, ezért másokkal össze kell fognia, másik kezekre rá kell találnia. És ezt az egymásra találást is segíti ez az ünnep, ezért erre is használjál ki a lehetőséget. Kívánom önöknek, hogy ünnepeljenek jól, érezzék jól magukat, pihenjék ki magukat, s egymásra találva készüljenek az ünnepet követő kemény hétköznapokra.

* Kuti László ünnepi megnyitóbeszéde 2001. május 1-jén a miskolci Csanyik-völgyben.