SZB-titkárok a múltról és a jelenről

 

Köszöntjük a Szegedi Biológiai Központot

Az SZBK-t születése pillanatától a demokrácia irigylésre méltó szigeteként tartották számon tudományos berkekben. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az itt dolgozók érdekvédelmi, jóléti szervezetére ne lett volna szükség. A kutatás napszámosait az idő tájt a szakszervezet a közalkalmazottak nagy családjába sorolta, így az első ilyen vidéki alapszervezet éppen az SZBK-ban szerveződött, szinte az intézményavató szalagvágással egy időben. A kezdetekről, a három évtized harcos és sikeres pillanatairól beszélgettem a régi-új titkárral, Mustárdy Lászlóval, valamint két korábbi tisztségviselővel, Dallmann Lászlóval és Tánczos Lajossal.

Mustárdy László friss biológia-földrajz szakos diplomával a zsebében jelentkezett az új kutatóközpont munkaügyi osztályán. Kissé rendhagyó pályakezdés ez egy kutató számára: a könyvtárban kínáltak neki munkát. Időközben ledoktorált idegélettanból, megtanulta az elektronmikroszkóp alkalmazásának lehetőségeit, ám közben, a ház központi találkozóhelyén, a könyvtárban mindenkivel szóba elegyedett, s őt is megismerték. Bizonyára jó oldaláról, mert első nekifutásra, Sík Tibor elnök mellett, őt választották meg szakszervezeti titkárrá. Akkoriban nem ment ritkaságszámba a 90 százalékos szervezettség, ám nyomós okai is lehettek ennek.

- Számos előnye volt annak, ha valaki szakszervezeti tag - emlékezik vissza Mustárdy László. - Szívesen jelentkeztek az emberek, hiszen alkalmat és eszközöket kínáltunk a szabadidő kellemes eltöltésére. Emlékszem, mekkora örömet szereztünk azzal, hogy csónakokat vettünk, pingpongasztalt, teniszütőket meg -labdákat, voltak sakk-készleteink. Úszóházi bérleteket vásároltunk, kabinokat vettünk ki. Aktív teniszélet zajlott a szomszédos, bérelt pályán, de más sportok iránt is megnőtt az érdeklődés. Futballcsapat szerveződött a kutatókból, a műszak dolgozóiból, méghozzá igen kiváló, hiszen bajnokságokat nyertünk. Rendszeresek voltak a kosármeccsek is. A kézilabdacsapat majdnem palotalázadást robbantott ki, amikor követelte: vegyünk a játékosoknak mezt. A többiek is egyre hangoztatták azt az igényt, hogy vásároljon az SZBK mindenkinek melegítőt, aki csak kilép a pályára.

Nem okozott különösebb gondot a nyaralás sem annak, aki szakszervezeti tag volt: az szb intézte a beutalásokat, lett légyen szó akadémiai, szakszervezeti üdülőről, vagy a központ által bérelt balatoni üdülőről. A szó hagyományos értelmében azonban alig volt lehetőség az érdekvédelemre: a dolgozó fölvételekor és elbocsátásakor is csupán egyetértési joga volt a szakszervezetnek.

Dallmann László 1975-ben vette át a titkári tisztet elődjétől. Azt mondja: konszolidált állapotokat és üres kasszát örökölt. Első dolga volt, hogy állami kölcsönhöz folyamodjon.

- A mai fiatalok nehezen értik meg ezt a szituációt. Akkori párttitkárunk hatására arra az időszakra az volt a jellemző, hogy bármilyen perpatvar esetén előbb a szakszervezethez irányították az embereket. Még ha az intézkedés nem is a mi asztalunk volt. Csak egy példa: az előírás szerint bizonyos számú védőruhát kellett volna biztosítani a dolgozóknak, no nem saját védelmük érdekében, hanem hogy a kísérleti állatokat meg ne fertőzzék. Emiatt még a megyei bizottságon is följelentettek, holott itt nem az ember védelmének elmulasztásáról volt szó. Nagy nehézségek árán sikerült meggyőznünk a megyei bizottságot, hogy ez nem szakszervezeti, hanem szakmai kérdés, amelynek anyagi következményei az SZBK központi költségvetését terhelik.

Akkoriban jó idők jártak a Biológiai Központra, olyannyira, hogy saját üdülő vásárlása is szóba jöhetett. A szakszervezeti titkár valamiféle kulcsos ház megszerzése mellett kardoskodott, az SZBK vezetése azonban a Panoráma üdülőközösség tízemeletes házának három szobája mellett döntött. Végül kiderült, ezzel a megoldással csak folyik el a pénz a háztól, s el kellett adniuk a Siófok-Aranyparton lévő ingatlanrészt. Sikeresebbnek bizonyultak azonban a szakszervezet egyszerűbb kezdeményezései. Az Orfűn, Pécs mellett fölállított, háromszemélyes lakókocsiban mindig üdültek vendégek, és kapós volt a Sopron melletti kempingben állomásozó lakókocsi is, amely jó szolgálatot tett már az Adria part ján is. Arra is volt példa, hogy konténereket bérelt a szakszervezet az Adrián és a horvát tengerparton. Tényleges anyagi segítség volt ez akkor, és ezzel a kínálattal nagyban hozzájárult a szakszervezet az SZBK dolgozóinak jó közérzetéhez.

Hogy magára az érdekvédelemre tudott-e hangsúlyt helyezni a szakszervezet? Egyetlen esetet említettek, amikor sztrájkkészültség volt a házban az alacsony kutatói bérek miatt. Amint értesült erről az államtitkár, azonnal telefonált a főigazgatónak, ismertette a fizetésemeléssel kapcsolatos terveket, az elégedetlenkedőknek tolmácsolt ígéretek hatására aztán a sztrájk elmaradt. Amint a volt titkárok visszaemlékeznek, házon belüli komoly feszültségeket nem említenek, hiszen, mint mondják, az SZBK vezetése mindig igen toleráns volt. Tudományos dolgozót nem kellett megvédenie a szakszervezetnek. Ha meg akartak válni valakitől, akár egy év türelmi időt is adtak neki, hogy másik, megfelelő állást találjon magának. Voltak ugyan késhegyig menő harcok a létszámelosztás alkalmával, de mindig sikerült közös nevezőre jutniuk az igazgatótanács tagjainak, köztük a párttitkárnak és a szakszervezeti titkárnak.

- A lakáselosztásban mind a mai napig hallatja hangját a szakszervezet - mondja Dallmann László. Még Straub F. Brunó mondta ki az SZBK-ban érvényesülő alapelvet: a lakás szociális kérdés, de a Biológiai Központban tudományos kérdés is. Amint köztudott, az intézmény építésére szánt összegben már a kezdetekkor benne volt száz, kizárólag kutatóknak szánt lakás ára is. Ez ellen tiltakoztak a szakszervezetnél a többi dolgozók, igazságtalannak tartották a megkülönböztetést. Az SZBK erre is megtalálta az orvosságot: kedvezményes kölcsönben részesítette a nem kutató státusban alkalmazottakat, később a lakást fölszabadító, maga építkező kutatót is.

Már-már mesébe illő ez a segítőkészség. Hát még, ha hozzátesszük az akkoriban mindenhol szokásos születési, beiskolázási segély címén kapott járandóságokat, a temetési költségekhez való hozzájárulást és mindazt a jó szándékot, humanitást, amelyet nem írtak elő a paragrafusok. A döntéshozók ugyanis igyekeztek rugalmasan kezelni az előírásokat: tudták, megeshet, hogy egyetlen fia egyetemi tanulmányait finanszírozó szülő szegényebb lehet, mint más, aki két kisgyermeket nevel. Bekövetkezhet olyan haláleset a családban, amely után nem jár ugyan segély, a hozzátartozók azonban rászorulhatnak a segítségre. Előfordult, hogy az emberséget mások följelentéssel honorálták, ám maga az ellenőr javasolta: adják más indokkal oda azt a néhány forintot.

- Kaptunk azért keserű leckéket is: mindig voltak, akik visszaéltek a lehetőségekkel, a jóindulattal - teszi hozzá Dallmann László. Résen kellett lennünk, hogy azokat támogassuk, akik igazán rászorulnak.

Tánczos Lajos 1981 májusában, éppen húsz éve állt válaszút elé.

- Tulajdonképpen puccsal kerültem a titkári székbe - kezdi. - Mivel az SZBK-ban nagyobb volt a nem kutatók létszáma, mint a kutatóké, engem, mint az ellátási osztály vezetőjét választottak meg titkárrá. A személyzetis magához hívatott, és azt mondta: el kell vállalnod. Emiatt még a pártba is be kellett lépnem, hiszen akkor a tagság elvárás volt bizonyos tisztségek betöltésénél.

Táncos Lajostól azt várták többségben lévő választói, hogy a nem kutatói állomány érdekeit igyekezzen érvényesíteni. Nyolc évig tartó szb-titkársága idején arra törekedett, hogy növekedjék a bizalmiak szerepe. Ezzel sikerült elérnie, hogy az intézetekben fölmerülő gondokat ott helyben rendezzék az igazgatóval, így nagy, egész házra kiterjedő viták többnyire nem kerekedtek az SZBK-ban. Azt tudomásul vette a szakszervezet, hogy lakást csak kutató kaphat - másokat igyekeztünk kölcsönnel segíteni -, minden egyéb ügyben azonban azonos elbírálásban részesült az SZBK minden dolgozója.

- Anyagilag igen jól állt a szakszervezet abban az időben - mondja a volt titkár. - A szerződéses munkák, a KK árbevételének 5-6 százaléka az szb-t illette, ennyivel gyarapodott a jóléti alap. A már üzemelő saját üdülő használata mellett csereüdülésre is nyílt lehetőség, Berlin mellől gyakran jöttek vendégek, és mi is ellátogattunk az NDK-ba. Továbbra is népszerűek voltak a szakszervezeti beutalások, akkoriban a jelentős túljelentkezés okozott gondot. A közösségi élet igazán példamutatóan alakult, összekovácsolták a társaságot az Algyőn fölállított stégen töltött órák, a sportrendezvények, nem beszélve arról a büszkeségről, hogy labdarúgócsapatunk eljutott az országos bajnokságig.

Ezek voltak a felhőtlen évek, 1988-ban azonban elkezdődött egy átalakulási folyamat a SZOT-nál. A közalkalmazottak szakszervezetében a tudományos dolgozók csapata két részre szakadt, megalakult a TUDOSZ és a TDDSZ. Az SZBK-sok TUDOSZ-titkárának mint vidékinek hetente 2-3 alkalommal is Pestre kellett utaznia, egyeztetés, eligazítás végett. Márpedig igen nehéz volt közös nevezőre jutniuk bizonyos kérdésekben, hiszen az MTA egységes szakszervezeti partnerrel soha nem találta szembe magát. Szinte minden tudományág képviselői más-más szakmai szervezethez tartoztak. Nyilvánvaló, hogy más érdekek hajtották az agrárágazat képviselőit, mint a közalkalmazottakét.

A rendszerváltozás után rohamosan csökkent a tagok létszáma. Jelenleg 110-en fizetnek tagdíjat az SZBK-ban. Mustárdy László, az újfent megválasztott, s tisztében immár ismét harmadik éve helytálló titkár régi optimizmusának nyoma sincs:

- A szakszervezeti tagságnak ma már nincs csábereje. Amit kiharcol a szakszervezet, az tulajdonképpen mindenkinek jár. Joggal teszi föl a kérdést a tagdíjat fizető dolgozó, hogy akkor én miért adjak ki pénzt azért, amihez más ingyen is hozzájut. Ha az alacsony kutatói fizetések miatt emeltünk szót az elmúlt években, még mindig azt kaptuk válaszul az Akadémián: „Fiatal, vidéki intézet…" Pedig már javában fölnőttkorba léptünk, teljesítményünk alapján nem éppen ildomos, hogy a fizetési ranglétra alján húzzuk össze magunkat. A legutóbbi béremelés is félmegoldás. Noha végre a kutatók fizetését csak sikerült föltornáztatni az oktatókéhoz, a nem kutatói státusban alkalmazottak elégedetlensége újabb feszültségeket szül.

Félő, hogy az Akadémia elveszti a kutatókat segítő diplomásait, vagy úgy segít önmagán, hogy közben maga alatt vágja a fát: kutatónak sorolja be a rutinmunkát végzőt, értékes státust vesztve ezzel. Az SZBK szakszervezeti bizottsága sem az MTA-tól, sem a megyétől nem kap támogatást. Egyetlen pozitívumot tudnak fölmutatni: aki belépett az önkéntes nyugdíjpénztárba, annak kifizették a díját. De az uszodabérlet például már közös jog, miként a lakókocsi használata, akár szakszervezeti tag valaki, akár nem. Kijárta a szakszervezet, hogy a veszélyes helyen dolgozó műszakiak is kapjanak valamiféle pótlékot, ennek kifizetését az egyes intézetek igazgató vállalták saját költségvetésükből. Ám itt sem föltétel a szakszervezeti bélyeg bemutatása. Hogy mégis mit tud válaszolni a titkár, ha netán tagtoborzáskor valaki neki szegezi a kérdést, miért éri meg neki, ha szakszervezeti taggá válik? Csaknem egyedüli, kézzelfogható érv lehet a gyermekenként járó 4000 forint beiskolázási segély. Ennél is többet vet azonban a latba egy másik szempont, amelynek káros hatását már saját bőrén érezhette a TUDOSZ. Amikor a professzori fizetések rendezésekor fölhívták a kormány figyelmét a kutatók jövedelmének szégyenteljes lemaradására, érveiket azzal söpörték le az asztalról: ha ilyen kevés a létszámuk, nem érdemes szóba állni velük. A jelenlegi titkár azt fájlalja, hogy a szakszervezetből kilépők nem értik meg: ha a TUDOSZ-nak nincs tömegbázisa, akkor a súlya sincs akkora, hogy a kormánnyal szemben sikerrel képviselje a munkavállalók érdekeit. Már pedig ez többnyire zsebre megy…

Chikán Ágnes