kedvezme

Harmincéves az MTA Szegedi Biológiai Központja

A Magyar Tudományos Akadémia egyik legnagyobb kutatási intézménye, a Szegedi Biológiai Központ csaknem 30 éves múltra tekinthet vissza. Viszonylag fiatal kora ellenére azonban bátran dicsekedhet azzal, hogy az alig három évtized alatt nemzetközi rangot vívott ki magának. Ezt bizonyítja a legutóbbi, önként vállalt megmérettetés végbizonyítványa is: az EMBO, az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet világviszonylatban is magas színvonalúnak ítélte az öt intézetben folyó kutatómunkát. A tekintélyes külföldi tudósokból álló bizottság tizenhat kutatócsoportról megállapította, hogy tagjai a nemzetközi mezőnyben is kiváló teljesítményt nyújtottak - közülük is különösen a növénybiológia és fejlődésbiológia művelői jeleskedtek -, további 22 csoport munkája pedig eléri a világátlagot.

Tekintsünk vissza a kezdetekre: honnan indult, milyen célokkal és reményekkel ennek az intézménynek a története, s milyen út vezetett a mai sikerekig, melyek a ma itt dolgozó kilenc akadémikus, harminchat nagydoktor, harminckét kandidátus és PhD disszertációját megvédett kutató munkáját dicsérik.
Az alapítás okai
Az SZBK születését hosszadalmas, körültekintő tervezgetések, olykor heves politikai, tudományszervezési viták előzték meg. A 60-as évek végére abban azonban minden érdekelt egyetértett: itt az ideje, hogy ez az egy évtizede vajúdó elképzelés valósággá váljék: épüljön föl Magyarországon egy több egységet magába foglaló, nagy, sejt- és molekuláris biológiai kísérletekre hivatott, alapkutatással foglalkozó intézet.
Az igényt magának a biológia tudományának a fejlődése érlelte meg. A háború után lehetővé vált a biológiai jelenségeknek a fizikai és kémiai alapokon álló, mélyreható kutatása. Az alapkutatások erősödéséhez vezetett az a felismerés is, hogy az orvosi és agrártudományok is egyre kevésbé képesek nélkülözni a biológusok laboratóriumaiban született újabb fölfedezéseket, mi több, ezek hiánya gátolja bizonyos gyakorlati kérdések megoldását, különösen az élelmiszeriparban, a növénytermesztés, az állattenyésztés és a gyógyszergyártás területén. Miután siker koronázta a főképpen Straub F. Brunó által hangoztatott törekvést, mely szerint az alaptudományként elismert biológiának ne csak csoportja, hanem önálló osztálya legyen az Akadémián, erőteljes eltérítési kísérletekkel ugyan, de megnyílt az út egy biológiai kutatóintézet létrehozása előtt.
Budapest vagy Szeged?
Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya vezetőségének első, 1963. évi beszámolójából kiderül, hogy az intézet elhelyezésével kapcsolatban komoly nézeteltérés alakult ki a döntéshozók, a tervezők, valamint a biológiai osztály vezetősége között. A kutatók szerint ugyanis „...a szegedi telepítés a biológia fejlesztésének bizonyos lassulását jelentené, mert a jelenlegi helyzetben Budapesten könnyebb lenne a megfelelő vezető kutatókat a biológia fejlesztésére összpontosítani." Ők szívesebben sza
vaztak volna a hűvösvölgyi helyszínre.
Egy évvel később az osztályelnök, Straub F. Brúnó beszámolójában már azt tudatta az osztály tagjaival, hogy „Az országos kultúrpolitika decentralizációs szempontjaival szemben ezeket az ellenvetéseket nem sikerült érvényesítenünk, és így az illetékes hatóságokkal történt végső megegyezés az építendő négy intézet helyéül Szegedet jelölte ki." Az intézmény létrehozásában Straub F. Brúnó mellett Szent-ágothai János és Láng István vállaltak kulcsszerepet.
A Tisza-parti város örömmel fogadta a döntést, és tárt karokkal a tudomány új fellegvárát. Építési területként fölajánlotta az újszegedi kertészet ötholdas telkét, amely zöldövezetbe, a gondozott liget szomszédságában, ám mégis főútvonal mentén, központi helyen terült el. Az első tervek szerint a Növényélettani Intézet, a Genetikai Intézet, a Biofizikai Intézet osztályai, valamint a Biokémiai Intézet Budapesten már meglévő fehérjekutató osztálya mellett létesülő nukleinsav, lipoprotein és anyagcsere-regulációs osztálya kapott volna itt helyet.
A Szegedi Tervező Vállalat felelős tervezője, Károlyi István, majd Tarnai István a tervek készítésekor egyeztető tárgyalásokat folytatott az érintett szakterületek képviselőivel. A kivitelezésre a DÉLÉP kapta a megbízást.

Fizikai és szellemi struktúra

A beruházást 1967-ben kellett volna elkezdeni, s 1968-ban adták volna át a műhelyépületet, a Genetikai és a Növényélettani Intézet laboratóriumait. Az alapkőletételre azonban csak 1968 áprilisában, „felszabadulásunk" 23. évfordulóján került sor. Elkezdődött a nagy építkezés, amelynek minden mozzanatát az utolsó napig figyelemmel kísérte az MTA Szegedre költözött vezető hivatalnoka, Karikás József. A határidőt sikerült betartania az építővállalatnak: 1971 áprilisában dr. Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke ünnepélyes keretek között fölavatta az első szakaszban fölépült szárnyat. A fél laborépület, a műhely és az energiát biztosító helyiség azonban máris otthont adott mind a négy intézetnek, ahol el is kezdődött a tudományos munka.
Az intézmény teljes elkészültéig azonban még három évet kellett várniuk a kutatóknak.

Ez idő alatt Straub F. Brúnó főigazgató és munkatársai igyekeztek meghatározni a fő kutatási témákat. Akkori elképzeléseik szerint a bioreguláció kérdése, az életfolyamatok szabályozásának tanulmányozása áll majd az érdeklődés középpontjában. Úgy tervezték, vizsgálják a gének működésének, egyes anyagcsere-folyamatoknak a szabályozását, a szervezet védekezőme-chanizmusainak kialakulását, az energia átalakítását a fotoszintézisben, és a fotoszintézis egyes elemeinek kialakulását. Intenzíven kívántak foglalkozni a növényi anyagcserével, különösen a növényi vírusrezisztenciával. Terveik között helyet kaptak a növényi, a rovar- és az emberi genetika egyes kérdései is.
Átadás, szervezeti kialakítás

Az SZBK hivatalos, tulajdonképpen második születésnapja 1973. október 11., az ünnepélyes avatás dátuma. Az intézmény szellemi atyja, az MTA akkori alelnöke, az első főigazgató, a Biokémiai Intézet vezetője Straub F. Brúnó akadémikus a többi intézetvezetővel - Alföldi Lajossal (genetika), Farkas Gáborral, (növényélettan), Garay Andrással (biofizika) együtt - fogadta a jókívánságokat. Köztük a tanítómesterét, a hajdani szegedi kutatóét, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertét is. A meghívott vendégek Magyarországon addig párját ritkító, nyugati mércével mérve is impozáns, a kutatómunkát igényesen szolgáló épületegyüttest tekinthettek meg.
Az SZBK fő tömegét a kilencszintes laboratóriumi „torony" alkotja, amelynek felső és alsó szintjén a műszaki berendezések, a nyolcadikon az állatház található. Mellette helyezkedik el a nyolcszintes izotóplaboratórium. Az Odesszai körúti (ma Temesvári körút) oldalon álló háromszintes épületben 300 személyes előadóterem, a könyvtár, az ebédlő, a konyha, a klub, irodák és vendégszobák fogadják a főbejáraton belépőt. A laboratóriumi épület végében találhatók a műhelyek és az energiaelosztó központok, valamint az üvegházak. A kutatóközpont méretei érzékeltetik az eredeti szándékot: a különböző képzettségű és szemléletű kutatók megfelelően nagy számban tudjanak itt dolgozni, ugyanakkor a túlságosan nagy tér nehogy sok kis csoportra tagozódásra csábítsa a kutatóegységeket. Ezáltal ugyanis irányíthatatlanná válna az intézmény a tudománypolitika és a kutatás hatékonysága szempontjából. Úgy tervezték, hogy 150 kutató dolgozik majd az SZBK-ban, s számoltak még 40-45 vendégkutató jelenlétére. A segédszemélyzet létszámát 350 főben határozták meg. Az SZBK átadásának évében 325 alkalmazottja volt a központnak, közülük 95-en kutatóként tevékenykedtek.
Az intézmény szervezeti kialakításakor is alkalmazkodni kellett a méretekből fakadó sajátosságokhoz. Ennek megfelelően öt önálló egységet hoztak létre, kezdetben négy tudományos intézetet és a központi igazgatást, amelynek feladata a közös ügyek intézése, illetve a kutatómunka minden irányú segítése. A kutatóintézetek igazgatói a kutatás fő irányvonaláért és színvonaláért felelősek. Egyikük - intézetvezetői feladatai ellátása mellett - az SZBK főigazgatói tisztét is betölti. A menedzserigazgatói teendőket a központi igazgatás vezetője végzi, aki egyben a főigazgató helyettese is, tudományon kívüli témákban. Az SZBK egészét érintő kérdéseket a főigazgató elnökletével az igazgatótanács hivatott megtárgyalni. A szükséges anyagokat az intézetek képviselőiből álló szakbizottságok készítik elő.
Az igazgatók érdemei
Természetes, hogy az intézmény eddigi történetére rányomják kézjegyüket a mindenkori főigazgatók. Az alapító főigazgató, Straub F. Brúnó (1970-1977) elévülhetetlen érdemeket szerzett az SZBK arculatának kialakításában. Az a szándéka, hogy egy központban több tudományos területet művelő kutatók egymást kölcsönösen segítve munkálkodjanak, az idő próbáját is kiállva, helyesnek bizonyult. Érdeme, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén sikerült megszereznie 1973 és '77 között az SZBK-beli munka elkezdéséhez nélkülözhetetlen 1,255 millió dollár UNESCO-UNDP-támogatást, amely alapvetően három nagy célt szolgált. Ebből lehetett fedezni az intézetbe tanácsadóként érkező nemzetközi szaktekintélyek költségeit. Ennek köszönhető, hogy fiatal magyar kutatók összesen 35 évnyi külföldi tanulmányút lehetőségében részesültek. Ez a támogatás biztosította azt is, hogy az SZBK-ban nyugat-európai szintű műszerparkot tudtak létrehozni. Straub F. Brúnó érdeme, hogy az akkori magyar társadalom minden konzerváló törekvésével szemben keresztülvitte, hogy a fiatal kutatók határozott idejű szerződéssel kerüljenek az SZBK-hoz, s hogy szembesüljenek a rendszeres megmérettetéssel. Ugyanakkor arra is adott lehetőséget, hogy a fiatal kutató, ha úgy kívánta, otthagyhatta főnökét, és másikat kereshetett az intézmény falai között. Ha a jelenlegi pályázati rendszer ezt ma már nehezíti is, a straubi szellem mindmáig él és hat az intézményben.
A következő főigazgatók, Alföldi Lajos (1978-1988), Keszthelyi Lajos (1989-1993), Venetianer Pál (1994-1996) megőrizték a straubi szellemet, és egyéniségüknek megfelelően, a külső körülmények függvényében építették tovább az intézmény nemzetközi hírnevét.
A jelenlegi főigazgató, Dudits Dénes 1997-ben foglalta el a vezetői széket. Vele egy időben új, fiatal intézeti igazgatók kerültek az SZBK vezetői gárdájába, akikkel sikerült új pályára állítani a központ munkáját. Előtérbe került a kutatócsoportok szerepe, a pályázati tevékenység aktív támogatása mellett erőteljes központi támogatásban is részesültek új tudományos irányok megnyitása érdekében. Dudits Dénes első főigazgatói teendői között „fölpörgette" a menedzsmentet, és hozzáfogott a műszakilag kissé elöregedett, harmincadik éve felé közeledő épület fölújításához. Ebben az időszakban mind a külső föltételek, mind a belső törekvések kedveztek az európai tudományos életbe való bekapcsolódásnak. A főigazgató igen fontos kezdeményezése volt az EMBO-értékelés, amely segített az SZBK tudományos sikereinek hazai és nemzetközi elismertetésében. Az SZBK vezetése aktívan bekapcsolódott az MTA és az ország élettudományokkal kapcsolatos tudománypolitikai tevékenységébe. Erre a periódusra esik a szegedi egyetemekkel kialakult kapcsolatok jelentős bővülése, átstruk-túrálódása. Az SZBK több kutatója kapott egyetemi funkciót, miközben megtartotta kutatási bázisát a házban. Az EMBO-értékelés tapasztalataira is alapozva fokozatosan érlelődnek a föltételek ahhoz, hogy az SZBK az ország és a közép-európai régió kiválósági központja legyen a molekuláris- és sejtbiológia területén, valamint az alkalmazott biotechnológiában.
Valóra vált az SZBK-ban az a straubi elképzelés is, hogy a főigazgató mellett működjék egy ügyvezető igazgató. Az első ilyen tisztséget Halász Árpád töltötte be 1970-től. Feladatkörét eleinte rendre újrafogalmazta a gyakran újjáírt szervezeti és működési szabályzat, mindamellett rendkívül hasznosnak bizonyult ez a poszt a kezdeti, majd a későbbi időszakban is. Vályi László gazdasági igazgató 1976-tól látja el ezeket a teendőket, amelyek az évek múltával az SZBK erőforrásainak ésszerű felhasználására, és a kutatómunka tárgyi feltételeinek megszervezésére, a gazdasági és műszaki apparátus irányítására koncentrálnak.
Megalakulása óta alkalmaz tudományos titkárt az intézmény. Az eredetileg biológus kutató - a változó körülményeknek megfelelően - változó feladatokat látott el. Az első tudományos titkárt, Jánossy Andrást Lázár Gabriella váltotta föl, akinek munkája jóval előbb elkezdődött, hiszen jelentős érdemeket szerzett - mint az MTA Biológiai Osztályának alkalmazottja - már az intézmény megszervezésekor. Ezt a munkakört jelenleg Dallmann László tölti be.
A negyedik generációig
A Szegedi Biológiai Központ megalakulása óta többnyire már a harmadik vagy negyedik generáció áll az egyes intézetek élén. A Biofizikai Intézet első igazgatója Garay András volt (1973-1975), őt követte Keszthelyi Lajos (1976-1993), s jelenleg Ormos Pál irányítja az itt folyó munkát. A Biokémiai Intézet eddigi igazgatói: Straub F. Brúnó (1970-1977), Wolle-mann Mária (1978-1983), Venetianer Pál (1984-1993), most pedig (1994-től) Vígh László. Az Enzimológiai Intézetet Straub F. Brúnó (1978-1987), Keleti Tamás (1988-1989) vezette, tőlük vette át a megbízatást Friedrich Péter 1990-ben. A Genetikai Intézetet először Alföldi Lajos igazgatta (1971-1993), majd 1994-től - napjainkban is - Raskó István végzi ezeket a teendőket. A Növénybiológiai Intézetben Farkas Gábor után (1971-1983) Solymosy Ferencet (1984-1988), majd 1988-tól Dudits Dénest nevezték ki igazgatónak.
A csaknem harmincesztendős intézményben napjainkban már 501 alkalmazott dolgozik, köztük 233 kutató. Ezenkívül rendszeres látogatója a háznak 53 PhD-, és 38 ITC-hallgató.
Visszatekintve az elmúlt évekre, úgy tűnik, Szent-Györgyi Albert avatás napi, ünnepi jókívánságainak volt foganatja: tudományos sikerekben még a nehéz időkben sem szűkölködtek itt a tehetséges kutatók.
Chikán Ágnes