Még több pénzt akar a közszféra
(Magyar Hírlap 2004. 7. 30. )

 

A szakszervezetek keveslik azt a 9,7 milliárd forintot (39 millió eurót), amelyről a kormány szerdai ülésén döntött a közszféra idei bruttó hatszázalékos béremelésének teljesítése érdekében. A döntésre azért volt szükség, mert a közalkalmazottak széles rétegeinek nem emelkedett ilyen mértékben a fizetése. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke azonban úgy látja, hogy ez a kiegészítés még nem elegendő arra, hogy a közszférában mindenki megkapja a hat százalékot. Ehhez szerinte két, két és félszer nagyobb összegre, legalább 30 milliárdra lenne szükség.
Stagnál a munkaerôpiac

Az idén április és június között ugyanúgy 5,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Hasonlóképpen stagnál a foglalkoztatottak száma, amely a tavalyi 3 millió 924 ezerhez képest 30 ezer fôvel csökkent, ám a változás a mintavételi hibahatáron belül maradt. A mintegy 242 ezer munkanélküli helyzete ugyanakkor tovább romlott, hiszen 46,4 százalékuk legalább egy éve nem talál állást, vagyis a tartós munkanélküliek aránya 4,5 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.
legkritikusabb terület továbbra is az egészségügy marad, amelynek több mint kétszázezer dolgozója a mostani tízmilliárdból 1,8 milliárdot kap – mondja Szabó Endre. Igaz, a heti 48 óránál többet dolgozók túlmunkájának kifizetésére a kormány már korábban elkülönített 7,5 milliárd forintot, ám ez csak az egészségügyi dolgozók egyharmadát érinti. Ebben a szférában azonban egyszázalékos béremeléshez mintegy négymilliárd forint szükséges. A SZEF az önkormányzatok által fenntartott iskolákban, szociális és kulturális intézményekben dolgozók további egyszázalékos béremelésére szánt 6,5 milliárdot sem tartja elegendőnek. A kormány ugyanis abból indult ki, hogy a költségvetésben már szerepelt erre a célra négy százalék, ehhez ad még egy százalékot, a helyhatóságok pedig egészítsék ki hatra. Csakhogy az önkormányzatok egy része azt állítja, hogy nincs meg a fedezete az eredeti négyszázalékos béremelésnek sem. A SZEF amiatt is aggódik, hogy a kormány a jövő évre ajánlott 6,5 százalékos béremelést a közigazgatásban az intézményekkel szeretné "kigazdálkodtatni". Szabó Endre szerint ez csak a tavalyi hétezer fős létszámcsökkentéshez hasonló mértékű elbocsátásokkal valósítható meg.

Szerző: Márk Edina