|
Bizonyára perrel avagy a nélkül meg fogják kapni a 2004. évre jutó
pénzüket azok, akik azért estek el tőle, mert alkalmazásuk 2005. január
1-jén megszűnt, ám a többiek alanyi jogon, visszamenőlegesen, egyhavi
apanázst kiverekedni aligha tudnak
Deák Ferenchez (is) kötődik az a közhely, hogy igazságot fent, a mennyben
szolgáltatnak, itt, lent, a földön legfeljebb jogot. Az Alkotmánybíróság
(AB) 2005. szeptember 12-i döntése rácáfolni látszik erre: fékezett habzással
ugyan, mégis mintha most éppen hogy "igazságszolgáltatás" történt
volna. A testület többsége ugyanis 6:2 arányban igazat adott, sőt visszamenőlegesen
igazságot szolgáltatott a közszféra egy csekély részének, szemben két
kiváló közjogász (Kiss László és Kukorelli István) különvéleménybe foglalt,
szikár, kijózanító jogi (ellen)érveivel.
A testület diszkriminatívnak, ezért alkotmányellenesnek mondta ki azt
a közszférára vonatkozó szabályozást, amely nem törődve azzal, hogy valaki
például a 2004. évet végigdolgozta, elvette azok egyhavi külön juttatását,
akik 2005. január 1-jén már nem álltak alkalmazásban. (Kaphattak ellenben
azok, akik az új évben akár csak egy-két napig státusban voltak.) Ez
önkényes, ezért elfogadhatatlan különbség-tétel a foglalkoztatottak különféle
csoportjai között. Alkotmánysértést verifikált az AB amiatt is, hogy
a törvényhozás nem alkotott olyan átmeneti szabályozást, amely tisztázta
volna: mi a jog és a teendő akkor, amikor a 13. havi fizetés rendszere "nulladik" havi
juttatási modellre áll át. A legalábbis de facto alkotmánysértő mulasztás
rendezésére viszont nem szabtak meg határidőt, magát a külön juttatásra
vonatkozó "rendszerváltást" pedig a testület alkotmányossági
szempontból szó nélkül, illetve békén hagyta. Utal a határozat arra,
hogy a külön juttatás törvényi szabályozása nem következik kényszerítően
az alkotmányból, az nem alapjog, de ha a törvényhozó bevezeti, mégsem
rendelkezhet vele szabad belátása szerint, mert az sértené az egyenlő
elbánás elvét. Ugyanakkor az AB szerint a 13. havi fizetés nem munkabér.
Döntés nélkül felveti a határozat, hogy a külön juttatás időarányos részének
megítélése szóba jöhetne - részleges kifizetés itt-ott történt is -,
de az AB-határozat (mely mindenkire nézve kötelező) ennél nem megy tovább.
A visszamenőleges hatályú megsemmisítés után hatályban maradó szövegrészt
- évszám beapplikálása nélkül - a döntés rögzíti. Talán ez okozott optikai
csalódást sokaknál - tudniillik hogy a gyesügy mintájára majd mindenkinek
pénz áll a házhoz. A 13 mégiscsak szerencseszám?! Nos, nem az.
A fentiekből - hibásan - sokáig az jött át a média által, hogy akkor
bizony 800 ezer közszolgának ki kell fizetni a 2004. évre eső "tizenharmadik
fizetést", habár a kormány nem tudja, hogy mikor és miből teremti
elő a hozzá szükséges 160-180 milliárd forintot. Sőt lábra kelt egy illúzió:
miután az egységesítés 2005 elején egy kis pénzt már hozott, talán kétszer
ad, ki gyorsan ad, azaz a kormány megint fizet, mint a katonatiszt. Előrebocsátom:
fizetni mindig lehet, de az AB-határozatból fakadóan általánosan nem
kötelező.
Az állam meglehetősen mostohán, olykor politikai kényszerzubbonyt is
használva bánik tisztviselőivel. Fel-felduzzasztja a létszámot, majd
szétcsap köztük, fűnyíróval rendet vág soraikban. Sok politikus panaszkodik,
ő tudná, mit kéne tennie, de az apparátusa nem segíti, sőt ellene dolgozik,
a sok konok bürokrata gátja mindennek. Minek "ezeknek" adni
bármit is, amikor nem muszáj? Tizenöt éve ez megy, néha csendben, máskor
harsányan. Ebben a miliőben könnyű a pénz-osztó szisztémát úgy egységesíteni,
hogy egy év juttatása generálisan kiesik a rendszerből. Szerintem rosszabb
a közigazgatás politikusi vezérlése, mint a közszolgák szakmai munkája,
hozzáértése, teljesítménye, alázata és lojalitása. Jó helyre került volna
az egyhavi juttatás, ha trükkök nélkül odaítélik és meg is adják. Valószínűleg
vissza kell állni a korábbi, 9-12 éven át alkalmazott juttatási módszerre.
Jól ismerte fel mindezt az AB, ám nem ásott elég mélyre, beérte könnyű,
leegyszerűsített, ugyanakkor olcsó megoldással, (jog)magyarázattal. A
nemmel szavazó alkotmánybírák további elemzésre, munkára ösztönözték
volna testületüket: hiába. Konklúzió: bizonyára perrel avagy a nélkül
meg fogják kapni a 2004. évre jutó pénzüket azok, akik azért esetek el
tőle, mert alkalmazásuk 2005. január 1-jén megszűnt, ám a többiek alanyi
jogon, visszamenőlegesen, egyhavi apanázst kiverekedni aligha tudnak.
Mindez döntően nem az AB hibája. Az AB nem minisztérium, nem polgári
vagy munkaügyi bíróság, ezért nem szankcionál, nem finanszíroz, nem kötelez
és nem marasztal, hanem pusztán megsemmisít, és szűk körben jogorvoslatot
nyújt. Ez következik alkotmányos rendeltetéséből, a hatalommegosztás
logikájából. Ezért nem olvasható ki a döntésből, hogy mit is kellene
tennie az államnak a jogalkotási szarvashiba alkotmányossági műtéte után.
Egyre inkább már csakis ilyen (megosztott, átalányminimum jellegű, valódi
jogfejlesztő hatás nélküli) határozatokra számíthatunk. A tutit mondják,
nem a frankót. Más ez az AB, mint volt elődje: a Sólyom László vezette
testület. Más az a politikai-közjogi mező is, amelyben (túl)élni, működni,
hitelesnek maradni kéne. A közhatalmi intézmények eljelentéktelenedése
folytatódik, s ez lassan az Alkotmánybíróságot is megérintheti. Ez ad
súlyt, egyben fénytörést a közszolgák félpénzes határozatának meg a bíróválasztás
politikai és morális kínkeserveinek. A közszolgáknak marad a megtiszteltetés:
ők aztán igazán nem pénzért gondolkodnak.
Kolláth György
alkotmányjogász
|