Szakszervezetek támadják a közszolgálati törvény tervét
A tisztviselok joga csorbul, bérük nyolc éven át alig növekedne
(Népszabadság 2004. 5. 5. )

 

A kormány a mai ülésén tárgyalja az egységes közszolgálati törvény tervezetét. A szakszervezetek attól tartanak, hogyha a parlament a jelenlegi formájában fogadná el a koncepciót, a közszolgák elvesztik kedvezményeiket.

Csaknem kétéves elokészítés után elkészült az egységes közszolgálati törvény általános részének tervezete, amit a szerdai kormányülésen ismerhetnek meg a miniszterek. Az érintett ágazatok szakszervezetei jelezték: attól tartanak, a törvény elfogadásával csorbulnak a szolgálati jogviszonyban állók, a közalkalmazottak és a köztisztviselok jogai. Bárdos Judit, a belügyi dolgozók szakszervezetének fotitkára lapunknak azt mondta: nem támogatják a tervezetet, mert a Belügyminisztérium több mint ötvenezer hivatásos szolgálati viszonyban álló munkavállalója elvesztheti általa a szerzett jogait. A belügyminisztert is megkeresték, hogy képviselje álláspontjukat az államigazgatási egyeztetésen.

A belügyminiszter, Lamperth Mónika úgy foglalt állást: csak olyan szabályozást támogat, amely elismeri az egyes csoportok - hivatásos szolgálati viszonyban állók, köztisztviselok, közalkalmazottak - iránt támasztott fokozott követelményeket. Az új törvényi szabályozásban szerinte is tükrözodnie kell az egyes foglalkoztatottak alkotmányos helyzetében és kötelezettségeiben mutatkozó különbségeknek. A belügyminiszter ragaszkodik hozzá, hogy a megszerzett jogosultságok - például a szolgálati nyugellátás - ne csorbuljanak. Lamperth Mónika is kifogásolta, hogy az érintettek - így a szaktárca is - kevés idot kaptak a tervezet véleményezésére.

A közszféra több százezer dolgozóját összefogó Szakszervezetek Együttmuködési Fóruma világossá tette: a törvénynek kiszámítható életpályarendszert kell garantálnia, vagyis azt, hogy aki tisztességesen dolgozik a közszolgálatban, bízhasson benne, hogy minden tekintetben elobbre juthat. Szabó Endre, a konföderáció elnöke hangsúlyozta: ragaszkodnak hozzá, hogy a törvény csak akkor léphessen hatályba, ha már az elso évben érdemben javul a közszolgálati dolgozók bére, és a jelenlegi juttatásoktól sem lesz visszalépés.

Fehér József, a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselok Szakszervezetének fotitkára alkalmatlannak tartja a törvénytervezetet arra, hogy a kormány a további munka alapjául elfogadja. Mint lapunknak elmondta, példátlan az a jogszabály-alkotási elképzelés, amely szerint a törvény általános részérol úgy születne döntés, hogy a különös rész, tehát a konkrét megoldások tartalma a döntéshozó elott ismeretlen. Elfogadhatatlan számukra az is, hogy az egységesítés jegyében a köztisztviselok bére nyolc éven át alig érzékelhetoen - vagy egyáltalán nem - növekedne, a tudás leértékelodne, és megszunne a vezetoi felelosség elismerése.

Szerző: Kun J. Erzsébet

Köztisztviselok 107
Közalkalmazottak 542
(Pl: pedagógus, orvos, az egészségügyben,
a kulturális alapintézményekben dolgozók)
Szolgálati viszonyban lévok 93
(Pl: rendor, katona) _
Bírák, ügyészek, 21
igazságügyi alkalmazottak _
Munkaviszonyban lévok 46
( Fizikai alkalmazottak) _
Összesen 806

Forrás: MKKSZ