A kormány arról igyekszik meggyőzni bennünket, kivételes előnyöket nyújt a költségvetés számunkra. Az ellenzék ezt kritizálja - a tények pedig a háttérben várnak

A 2006-os költségvetés az adócsökkentéssel, a családtámogatások bővítésével és a beruházások támogatásával kívánja támogatni a kormányzó pártokat a választási fölkészülésben. Az elmúlt évek büdzséihez képest számos eltérést és azonosságot is láthatunk, az azonban már most kijelenthető: az új kormány jelentősen átszabhatja majd a 2006-os bevételi és kiadási számokat.

Ennek belátásához elegendő csak a legnagyobb idei bevételi tényezőt említeni: a Nemzeti Autópálya Rt.-től az autópálya-eladásokból és az év végére ígért forgalmiadó-befizetésből csaknem 300 milliárd forint érkezik a központi költségvetésbe. A kormány által megcélzott kiadáscsökkentés tehát ennek az egyszeri bevételi forrásnak az ellensúlyozására lenne elég 2006-ban, emellett azonban teljesíteni kell az adócsökkentési, a család- és agrártámogatás-növelési, az EU társfinanszírozási és az euró bevezetéséhez szükséges hiánycsökkentési ígéreteket is. Papíron legalábbis.

A fenti célok közül már egynek-kettőnek az elérése is jelentős erőfeszítéseket igényelne, így együtt, a meglévő állami túlköltekezés mellett azonban lehetetlen feladat - és ez úgy tűnik, politikafüggetlen.

Eleve rossz szerkezet

A költségvetés szerkezete ugyanis eleve rossz. Egy főre vetítve a költségvetés - önkormányzatok nélkül - évi egymillió forintot költ, és 900 ezer forintot szed be. Havonta, fejenként 75 ezer forint bevételt kell tehát beszednünk attól is, aki minimálbéren van, nem fizet szja-t, 15 százalékkal evázik, nyugdíjas vagy csecsemő. Lehetetlen feladat. Ehhez képest a lakosság 40 százaléka dolgozik, ebből 1,5 millióan pedig vállalkozók. Elképzelni is nehéz, a döntő részben a munkajövedelmeket terhelő magyar adórendszer hogyan képes összeszedni ennyi pénzt.
A mai állapot annak a következménye, hogy a magyar költségvetés elmúlt másfél évtizedes változásai folyamatosan - rövidebb kitérőkkel, de - arra irányultak, hogy amit lehet, adóztassunk meg. A választási költségvetések elhitették az emberekkel, hogy "van pénz", amely aztán a választást követő években persze elillant. Ahhoz, hogy a megszorítás politikailag a legkisebb veszteséggel járjon, ilyen-olyan trükkökkel éltek az előző költségvetésekben is. Magasabb infláció, illetékek, díjak, az akkor még adózó minimálbér jelentős emelése, a kiadások áttolása állami tulajdonú, de a költségvetésben nem szereplő cégekhez stb. Majd mikor ezek kimerültek: a bevételek felül, a kiadások alultervezése. Éveken át. Ezekről persze már év közben kiderült, hogy nem tarthatók, a 2003-as költségvetést már január elsején, a 2004-est szeptemberben kellett módosítani. Ha visszaemlékszünk az első kiigazításra, amely titokban, csendesen történt 1999-ig kell visszamennünk, tehát hat éve romlik a költségvetés átláthatósága. Ennek nyilvánosság előtti beismerése az akkor még csak államtitkár, később pénzügyminiszter székébe került. Pedig csak annyit mondott: csomag kell. Az akkori és mai helyzet közötti különbséget azonban jól mutatja, hogy hat évvel korábban elegendő volt az autópálya-építések csendes elhalasztása, ma pedig havonta újabb és újabb ötletek kellenek a látszat fenntartásához.

Nincs pénz

Azért azt valljuk be, a király meztelen, nincs pénz. Sőt a választások után vagy a bevételek jelentős növelésére, vagy a kiadások drasztikus csökkentésére van szükség. Az okos választó azt próbálja majd kiszűrni, melyik párttal jár kevésbé rosszul 2007-ben. A kormány pedig arról igyekszik meggyőzni bennünket, kivételes előnyöket nyújt a költségvetés számunkra. Az ellenzék ezt kritizálja, a tények pedig a háttérben várnak.

Az elmúlt évek megtakarításairól egyre inkább az derül ki, hogy csak átmenetiek lesznek és a minisztériumok számára a kiadások idei csökkentése azt jelenti, hogy 2006 januárban majd el lehet költeni ezt a pénzt is. A jövő évin felül. Ráadásul a korábbi évekről áthozott maradványösszegekkel is előbb vagy utóbb kezdeni kell valamit. Ma csaknem 500 milliárd forint vár elköltésre. Egyelőre úgy tűnik, hogy jövőre már márciusban elérjük az éves tervet, és ismét jelentősen túlszalad a büdzsé hiánya.

Autópályát azonban csak egyszer lehet eladni, és amennyiben az új kormány nem tervezi majd a főútvonalak, villamosok vagy mondjuk a József Nádor téri Pénzügyminisztérium épületének eladását, jövő év közepén változtatni kell. Ha szerencsénk van, a kampány inkább szimbolikus, elvi vitából fog állni, ha nincs szerencsénk, ígéretlicit lesz, ha pedig kifejezetten pechesek vagyunk, ezek egy részét be is váltják, ami 2007- 2008-ra nehéz éveket hozhat.

Összességében a 2006-os költségvetés egyelőre visszafogott osztogatást tartalmaz, és az adócsökkentések hangsúlyozása a gazdaság hosszú távú érdekét szolgálja. Volt idő, amikor a makrogazdasági feltételezések is irreálisak voltak, a kétszázalékos infláció és négyszázalékos növekedés feltételezése most legalább reális.

Szűkülő politikai mozgástér

A személyi és a forgalmi adó csökkentése valamennyit enyhít azon a magyar sajátosságon, hogy a tőkejövedelmek adóztatása Magyarországon az egyik legalacsonyabb, amit a munka- és fogyasztási adók magas szintje pótol. Az adminisztratív kiadások szigorítása talán társadalmilag a legkönnyebben elfogadtatható, míg a minisztériumok - nem EU-támogatásokhoz kapcsolódó - beruházásainak eltörlése szintén az egyik legkevésbé fájó helyen húzza meg a nadrágszíjat. Nemzetközi intézmények amúgy is hosszú évek óta kritizálják, hogy a költségvetés kiadásainak öt-tíz százaléka a vállalatok közvetlen támogatására fordítódik. Fejlett országokban ezt inkább kamattámogatás vagy egyéb közvetett úton oldják meg, ami jobban rákényszeríti a vállalatot a piaci lehetőségek kihasználására.

A kiadáscsökkentés most végbemenő átalakítása azonban azt is jelenti, szűkül a politikailag könnyebben végrehajtható döntések köre. Az állami intézmények összevonása illetve az egészségügy átalakítása azonban még hátravan. Az igazán érdekes a 2006-os költségvetés második felvonása lesz.

Barcza György

az ING Bank vezető elemzője