A kutatás ösztönzése gazdasági cél
(Népszava 2004. 4. 29. )

 

Már a jövo évi állami költségvetés tudományos ráfordításának kilátásai lebegnek a törvényhozók és a tudósok szeme elott. A kutatásra-fejlesztésre szánt összegek zárolása mind az alapkutatási ráfordításokat, mind az innovációt érzékenyen érintette. Az Országgyulés oktatási és tudományos bizottságának az Akadémián tartott kihelyezett tegnapi ülésén egyetértés alakult ki a képviselok között - pártállásra való tekintet nélkül -, hogy a népgazdaság stratégiai ágazatának kell tekinteni a 2005-ös év akadémiai és OTKA költségvetését. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, a parlamentnek szánt beszámolót kommentálva elmondta: minden tudományos kutatásra fordított forint a versenyképesség feltétele. Mindenekelott gazdasági érdek, hogy a kutatásra fordított támogatások megnyirbálása nehogy állandó tendencia maradjon. Az akadémiai vezetok jelezték, az 1000 aktív foglalkoztatottra jutó magyar kutatók száma csak 14,4, miközben Spanyolország 19,9, Írországban 22,7, Finnországban 71,1, Spanyolországban 19,9. Sot még Szlovákiában is 17,8. A GDP aránytalanul csekély részét fordítják kutatásra és fejlesztésre, és nem teljesül megfeleloen az ígéret, hogy a vállalkozók kedvezményeket élvezzenek a tudásközpontú fejlesztésekre. A megszorítások veszélyeztetik az EU kutatási keretprogramjának pályázási esélyeit is. Különösen megszenvedi az elvonást és költségvetésének zárolását a 90-es évek elején alapított Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA), amely az alapkutatásokat segíti , és pályára vezérli - ösztöndíjak felhasználásával - a fiatal kutatókat. Az OTKA vezetoi éppen ezért a nyilvánossákhoz fordultak és megkeresték panaszaikkal Jánosi Györgyöt, a bizottság elnökét. A kihelyezett ülésen elfogadott határozat "kézzelfogható hatást" remél a tegnapi vitától. A bizottsági önálló indítvány figyelmezteti a kormányt, hogy az uniós csatlakozás folyamatában, a gazdasági versenyképesség megorzésében oly fontos tudomány pozicióit erosítsék a közeli jövoben.

Népszava-információ

Szerző: N Sándor László