Tétényi Pál szerint Magyarország túl szegény ahhoz, hogy kutatói csak egy Istennek áldozzanak

A magyar tudomány reménykeltő jövő elé néz és nagy felelősséget visel: egy teljesen új tudásközpont alakulhat ki. Így vélekedik a Magyar Tudományos Akadémia körül kialakult vitákról és a tudományosd intézményrendszer reformjáról Tétényi Pál akadémikus. A lapunknak adott interjúban azt is elmondta, biztos benne, hogy napirendre kerül az akadémiai intézetek és az egyetemi tanszékek közötti együttműködés szervezett formáinak bővítése és a jogszabályok hozzáigazítása ehhez az igényhez. Azután kérdeztük őt, hogy Széchenyi Akadémiája nemrég támadások kereszttüzébe került.

- Az utóbbi időben sok bírálat érte az Akadémiát.

- Nincsenek illúzióim, hol lehetnek az illetéktelen és hozzá nem értő véleménnyilvánítás határai, néha mégis meghökkenek. Külföldi kutatóhelyeken eredményesen működő - a hazai kutatásszervezetet, s tapasztalatait nem ismerő - magyar kutatók egyszercsak teljes programot adnak a magyar tudománypolitikának és egyes, a kormányzat táján működő személyekhez hasonló nézeteket hangoztatnak a "semmirekellő, elavult" Akadémiáról, az akadémikusokról és a kutatóintézetekről. Egyikük például a hazai tudomány bírálata közben összekeveri a New York-i Tudományos Akadémiát az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájával.

- Most éppen azt hallani: az MTA, úgy próbálja kihúzni hivatalos és nem hivatalos kritikusainak méregfogát, hogy saját maga készül reformra. Csakugyan így lenne??

- Az Akadémia maga kezdeményezte a reformot. Még a múlt év őszén körkérdést tett fel erről az elnökség. A kérdésben idézett vélemény gonosz, tendenciózus feltételezés. Az Akadémia mindenkor úttörője volt - s maradt - az állami és gazdasági reformoknak. Sőt, nem csupán az alkalmazkodást várhatják el tőle, hanem az idők változásai által megkövetelt ésszerű kezdeményezéseket is. Így történt a múlt század hetvenes éveiben is, amikor főtitkárhelyettesként a gyakorlati végrehajtásban is részt vettem. És később is így maradt. Emlékeztetek néhai elnökünk, Szentágothai János szerepére a vízlépcső-ügyben, vagy a Köpeczi Béla akadémikus által szerkesztett - a reformpolitika szempontjából is rendkívül progresszív - monográfiára Erdély történetéről.

- A hetvenes években az akadémiai reform - a kutatóintézetek irányításának reformja - része volt a "szoclágerben" egyedülállóan merész és radikálisnak indult gazdasági reformnak.

- Az Akadémiának már akkor erős, értékes, állami feladatok megoldására is alkalmas - kutatóintézetekből és egyetemi tanszékeken működő kutatócsoportokból álló - hálózata volt. Napirendre került az elméleti kutatás és az eredmények gyakorlati hasznosíthatósága, amit egységes folyamatnak tekintettünk. Voltak persze viták is. Egy ilyen alkalmával, 1970 végén mondtam egy akadémiai fórumon: "Géza fejedelem valamikor azt mondta: elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két istennek is áldozzak". Szerintem viszont ez az ország túl szegény ahhoz, hogy kutatóink csak egy Istennek áldozzanak. Ma is ez a véleményem, bár a nyolcvanas évek végén a "kutatás kommercializálásával" vádoltak bennünket. Ennél nagyobb baj, hogy sorompót állítottak az - akkor - elítélt vállalkozói tevékenység útjába. Ma pedig ezt a tevékenységet kérik számon az akadémiai intézeteken. Nem az Akadémiával van baj, hanem a következetlen hazai tudománypolitikával. A kilencvenes évek közepén - sok egyéb intézkedés és törekvés között - az Akadémia demokratizálásának része volt az AKT (Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának) létrehozása. Tagja voltam létrejöttétől, s kuratóriumi tagja maradtam 2003-ig. Fontos szerepet szántak a források megosztásában a hazai össz-tudományos érdek, valamint a kutató és oktató kollektívák tevékenységének egybehangolásában az AKT-nak, amely a továbbiakban is a társadalmi nyílt érdekérvényesítés fóruma maradt - és remélhetőleg marad, nem "racionalizálják".

- Mit jelentett a Horn kormány akadémiai konszolidációja, s mi nem történt meg, aminek kellett volna? Gyanítom, hogy a konszolidációs folyamatban - miután megszűnt az állami vállalatok tömege - az intézetek elestek az állami rendelésektől, új források után kellett nézni és csökkenteni a tetemes működési költséget. Így történt?

- Igen. Alkalmazkodva az új időkhöz a magyar kutatás öncsonkítást és racionalizálást szenvedett el. Szükségszerűen. Kutató intézeteket adtunk át egyetemeknek - például a Pannon Egyetemnek, a Miskolci Egyetemnek, s más intézményeknek. Intézetekről mondott le az Akadémia, összevont és megszüntetett, felszabadított tulajdonában lévő épületeket és csökkentette az önköltséget a kilencvenes években. Most - remélem - nem ilyenfajta reform van napirenden. Nincsenek tartalékaink.

- Erőteljes kompromisszumokkal. fogadták el az Akadémiai Törvényt. Nem emiatt kell most újraalkotni ?

- Én az 1994-es Akadémia Törvény lényegének azt tartom, hogy kiszélesedett maga az Akadémia: köztestületté vált, tagja lehet és képviseletet kap minden magyar állampolgár, akinek van tudományos fokozata. Mindez demokratizálást tükröz. Megkezdődött az Akadémia tevékenységének belső, társadalmi ellenőrzése, amelyben részt vesznek az akadémikusok mellett más, a kutatásban érdekelt, nem akadémikus akadémiai köztestületi tagok is. S nemcsak jogi rendezésről volt szó, hanem mindenekelőtt azt tartom fontosnak, hogy javult az Akadémia belső-ellenőrző és értékelő funkciója. A kutatóintézetek és a tanszéki akadémiai kutatócsoportok teljesítménye szakértő ellenőrzés alá került. Figyelemmel kísérik a kutatóhelyek publikációs tevékenységét.

- Egyetért professzor úr a most megújuló Alapszabály és a törvény várható változásaival?

- Nem ismerem alaposan az elgondolásokat. De biztos vagyok benne, hogy napirendre kerül az akadémiai intézetek és az egyetemi tanszékek közötti együttműködés szervezett formáinak bővítése és a jogszabályok hozzáigazítása ehhez az igényhez Az akadémiai kutatás egyik fő funkciója a legújabb kutatási eredmények, módszerek, eljárások importja saját kutatások útján (mert csak így lehet!) és érvényesítésük a képzésben. Mondok egy példát: 1959-ben indult Csillebércen a kutatási célú nukleáris reaktor. Már a 60-as évek közepén megkezdték a szakemberek egy oktatási célú nukleáris reaktor tervezését. Ezt 1971-ben szerencsésen üzembe helyezték, azóta is ott képzik a nukleáris mérnököket. Mutatja ez az alapkutatások, a "Nagy Tudomány" kétségbevonhatatlan gyakorlati hasznát. Az akadémiai intézetek e funkciója - az egyetemi oktatás kiszélesedése és a technika hallatlanul gyors fejlődése miatt - időszerűbb, mint bármikor.

- Az egyetemek és az Akadémia határainak - bizonyára nem túl gyors - lebontása vált időszerűvé. Egy kíváló akadémikustól hallottam a szellemes megfogalmazást, hogy a tudomány intézményeiben és menedzsmentjében "más fejformájú emberek" fognak megjelenni. Ezeken a vállalkozókat értette. Ez szükségszerűség. Ön is így véli?

- Nem térek ki a kérdés elől, csak azt sajnálom, hogy ismét - akárcsak a "kommercializálás"-ról szóló vádaskodás idején, bár most ellenkező előjellel - hátsó szándékok vezérlik ezt a vitát. Nos: mind az un. alapkutatás (amelynek túlnyomó többsége az akadémiai kutatóhelyeken is célzott), mind az alkalmazott kutatás (amelynek már ma is fontos része van az akadémiai kutatásban) szerepet játszik az innovációs folyamatban. A kutatási tevékenység értékét pedig az adott terület értékrendje, a célok és az eredmény összevetésével lehet mérni. Hozzáteszem, feltétlenül meg ell szüntetni a művi pénzügyi korlátot, amelyet a a költségvetési kutatóintézetek vállalkozói tevékenysége elé állítottak a múlt század utolsó évtizedében.

- Végül is felmerülhet a kérdés: miért van szüksége a magyar államnak nemzeti tudományra?

- A tudomány funkcióinak leegyszerűsítően haszonelvű megfogalmazásaival szemben a politikai döntési folyamat és a tudományos tervezés egymásra utaltságát és az állami ellenőrzés tudományos-technikai hátterének fontosságát kell kiemelni. Nem csak arról van szó a tudomány és a gyakorlat összefüggésében, hogy a nukleáris tudomány nélkülözhetetetlen a paksi erőmű működési engedélyének meghosszabbításához. A lényeg az, hogy a XX. század legfőbb magyar fejlesztéseiben az akadémiai kutatás kezdeményező volt. Részben a nukleáris technika követelményei, részben az automatizálás fordították az akadémiai kutatást az elektronika, a számítástechnika és az informatika felé. A 2007-2013-as időszakban pedig előtérbe kerülhet egy nemzetközi gyorsító fejlesztése és kutató kollektíva létrehozása. E téren a magyar tudomány reménykeltő jövő elé néz és nagy felelősséget visel: egy teljesen új tudásközpont alakulhat ki. Az országba nagy mennyiségű új tudás és technikai tapasztalat kerülne. Ezen kívül az emberiség nagy problémájának, a nukleáris erőművi hulladék elhelyezésének jelentős egyszerűsítése, a nagyon hosszú élettartamú izotópok nagyságrendekkel rövidebb élettartamúvá alakítása várható, megszűnhet az atomhulladék elhelyezéssel kapcsolatos globális aggodalom.

 Szerző: N. Sándor László