Lassan elcsitulnak a választás fölkorbácsolta hullámok, és a kormánynak, a parlamentnek hozzá kell látnia az érdemi munkához. Ma már senki nem tagadja azt a voksolás előtt is jól ismert tényt, hogy az ország - a gazdasági miniszter sikerpropagandája ellenére - súlyos helyzetbe került. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézete szerint a csatlakozó országok között a miénk van a legrosszabb állapotban. Pártállástól függetlenül mindenkinek érdeke, hogy kikerüljünk ebből a csávából, és az - ellenzék kritikájával és előremutató javaslataival - segítse a kormányt a leghatékonyabb megoldások megtalálásában. A mindenkori "forradalmároknak" tudomásul kell venniük, alkotmányunk nagyon csekély lehetőséget nyújt arra, hogy hazánkban egy kormányt mandátuma lejárta előtt meg lehessen buktatni: kormányváltásra így - minden valószínűség szerint - csak négy év múlva kerülhet sor.

Hallgatva a televízióban a miniszterelnöknek a Corvinus egyetemen megtartott beszédét, örültem az önkritikának, és annak is, hogy végre tiszta vizet öntött a pohárba a "nem lesz gázáremelés" kérdésében. A jövőre nézve tanulság: politikusainknak el kell kerülniük, hogy egymásnak és önmaguknak csapdákat állítsanak. Hogy olyan, ígérgetési versenybe kényszerítsék magukat, amelyeket csak más programok kárára lehet betartani. A miniszterelnök részletesen szólt arról, hogy milyen jelentős támogatást várhatunk az elkövetkező években az EU-tól, amelyből új beruházásokba foghatunk, és amelynek elnyerése és felhasználása nem csekély szakértelmet kíván. Gyurcsány Ferenc többször említette a nemzeti ipar megteremtésének, fejlesztésének szükségességét, amit rendkívül fontos célkitűzésnek tartok. Egyetlen szót sem ejtett viszont arról, és ez bizony nem volt téma a pártok kampányprogramjában sem, hogy ennek megvalósításában, a közeli és távolabbi tervekben, milyen szerepet szánnak a kutatásnak, a K+F-nek. Kár, hogy ebben nem követte politikus barátját, az angol miniszterelnököt, vagy a hazánkba látogatott Bush elnököt, akik bizony mindig kiemelik a tudományos kutatás fontosságát. Előrelépésünkhöz nem elég ugyanis csupán autópályákat építeni, és külföldi nagyvállalatok letelepedését elősegíteni. Bérmunkával, olcsóságunkkal lehet új munkahelyeket teremteni, de meggazdagodni, felzárkózni, igényességünknek megfelelő célokat elérni aligha.

A nagy kérdés: milyen nemzeti ipart kívánunk teremteni. Olyat, amelyből már most is sok van hazánkban, és/vagy amelynek termékeit külföldről lényegesen olcsóbban be tudjuk szerezni. Vagy olyat, amelynek áruit el tudjuk adni más országoknak is, amelyekbe a magyar szürkeállomány kreativitása, szellemi munkája is beépül. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi megvalósítására kell törekednünk. Korszerű nemzeti ipar azonban csak magas színvonalú oktatással, kiemelkedő alapkutatással, a meglévő intézetek korszerűsítésével, a gyakorlati szempontokra nagyobb súlyt helyező munkával, a nemzetközileg is kiváló kutatók és kutatócsoportok kiemelt kezelésével, és nem utolsó sorban a K+F-re szánt ráfordítások lényeges emelésével jöhet létre. Ez az összeg jelenleg a GDP-nek körülbelül 0.8 százaléka körül van, amely a fejlett és fejlődésre potenciálisan képes országok között talán a legalacsonyabb! Igaz az állítás, hogy a fejlett országokban a K+F-ben a magántőke nagyobb mértékben vesz részt, mint az állam. Hazánkban azonban a nemzeti nagyipar gyakorlatilag eltűnt, jórészt külföldi kezekbe került. Az Innovációs Kamara legutóbbi ülésén a kis és közepes magyar vállalatok képviselői kifejtették, pénzügyi helyzetük nem vagy alig teszi lehetővé, hogy kockáztassanak, a K+F-hez jelentősebb mértékben hozzájáruljanak. Következésképpen mindaddig, amíg meg nem erősödnek - miként más, korábban hasonló helyzetben lévő országokban - az államnak kell magára vállalnia a támogatás súlyát.

Arra kérem az ország irányítóit és az olvasókat, hogy a magyar tudomány szerepének, teljesítményének megítélésében ne hagyatkozzanak csupán az "ideiglenesen" hazánkban tartózkodó, sértődött honfitársaink szubjektív véleményére. A magyar tudomány eredményeivel már a rendszerváltozás előtt döntő szerepet játszott hazánk hírnevének a megteremtésében, annak ellenére, hogy a nyugati viszonyokkal összehasonlítva, kutatóink meglehetősen (!) szegényes körülmények között dolgoztak. Szakértelmükkel, az igényeknek és a fogadó készségnek (!) megfelelően, segítették az ipar fejlődését is. Hogy ez nem sikerült nagyobb mértékben, bennünket, kutatókat is felelősség terhel: nem voltunk eléggé agresszívek, túlságosan hamar beletörődtünk az elutasításokba. Nyilvánvalóan vannak gondok, nemcsak az akadémiai kutatóhálózatban, hanem az egyetemeken is. Lassan már két évtizede küszködünk, hogy a kiemelkedő eredményességet ismerjék el, hogy teremtsenek összhangot a teljesítmény és a támogatás között. Reformra és tudománypolitikánk újragondolására már azért is szükség van, mert a piacgazdaságban a felnövő nemzedék előtt új lehetőségek nyíltak meg: a kreatív fiatalok közül mind kevesebben választják az egyetemi oktató és kutatópályát. Ez a szakemberképzés szempontjából nagy veszélyeket rejt magában. Mindent meg kell tennünk, hogy ezen az irányzaton változtassunk, hogy megakadályozzuk a magyar felsőoktatás és a tudományos kutatás színvonalának csökkenését.

A magyar tudós társadalom - ma még (!) - óriási szellemi erőt képvisel. Nagyon sokunkat nemcsak saját szakterületünk kihívásai, hanem az ország gondjai is izgatják. Nem lenne haszontalan, ha Gyurcsány miniszterelnök úr és Kóka miniszter úr néha leülne eszmét cserélni a világot járt és a fejlett országokat jól ismerő tudósokkal is. Nem biztos ugyanis, hogy csupán a funkcióban lévő tudóstársainknak vannak előremutató javaslatai, hiszen lehetnek köztük olyanok, akik megválasztásuk előtt elsősorban szakmájukban jeleskedtek, de az ország előrelépésének lehetőségei nem foglalkoztatták őket. Mindenképpen szükségesnek vélem, hogy egy, a kormány által kijelölt grémium, az OTKA-t, az alapkutatás támogatásárnak szétosztására létrehozott testületet is ellenőrizze: a kapott pénzösszeget a tudománypolitikai elvekkel összhangban osztották-e szét. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy e téren kapitális hibák elkövetését megengedjük.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Kiemelés: Korszerű nemzeti ipar csak magas színvonalú oktatással, kiemelkedő alapkutatással, a nemzetközileg is kiváló kutatók és kutatócsoportok kiemelt kezelésével jöhet létre.

 Szerző: Solymosi Frigyes