A világon pillanatnyilag a legtöbbet idézett magyar tudós kemény hangú támadást intézett az Akadémia és a hazai tudományos struktúrák ellen. Az MTA a bírálatok egy részét visszautasítja, ám maga is sürgetőnek tartja a reformokat. Hogy ezt mennyire gondolja komolyan, legkorábban októberben derül ki.

A hazai akadémiai kutatói hálózat zártsága és halálig tartó privilégiumai elleni tiltakozásával hívta fel magára a közélet figyelmét a múlt héten Szabó Csaba kutatóorvos. A 39 éves tudós bírálatára két okból is felkapták a fejüket a kívülállók: a több amerikai egyetemen oktató, Nobel-díjasokkal is együtt dolgozó farmakológus (farmakológia = gyógyszertan) a saját területén a világ kilencedik legtöbbet idézett kutatója, miközben az első kétszázban nincsen rajta kívül magyar.

Másrészt pedig a "középszerű akadémiai kutatókat", "a Nobel-díj összegével felérő élethosszig tartó juttatásokat", "tekintélyelvű, paternalisztikus, archaikus irányítást" emlegető éles hangú bírálat éppen a Magyar Tudományos Akadémia hétfői és keddi közgyűlése előtt három nappal jelent meg az Élet és Irodalom című hetilapban. A kutatókat egyébként nem érhette túlzottan váratlanul az írás: mint kiderült, Szabó Csaba múlt ősszel egy munkavacsorán akadémikusok, Kóka János és Magyar Bálint társaságában állt elő hasonló bírálattal.

Nem tudni, ennek hatására-e, mindenesetre tény: Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke a közgyűlésen soha nem látott reformokra kérte a testület jóváhagyását. Mint lapunknak mondta, örül a bírálatoknak, mert így talán könnyebben vihetők végbe az átalakítások.

"Korszerűsítjük a valóban elaprózott kutatóhálózatot, külföldieknek is hirdetünk kutatói állást. Áttérünk a feladatfinanszírozásra, vagyis az elvégzendő munkához rendeljük a támogatást. Ezek a lépések az Akadémia életében forradalommal érnek fel" - mondta.

Bírálnak belül is

A közgyűlésen történtek azonban, ha lehet, még inkább aggodalommal töltötték el az eddigi bírálókat. Az ülésen ugyanis felszólalt a kormánytól az alapkutatásokra pénzt követelő múlt őszi aláírásgyűjtésével figyelmet keltő Kertész János akadémikus. A tudós az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Akadémiától való függetlenedését követelte. Álláspontja szerint az, hogy az Akadémia költségvetése az elmúlt években nőtt, míg az MTA kezelésében lévő OTKA-é csökkent, azt mutatja: az MTA az alapkutatások finanszírozása helyett az elavult kutatói hálózatának a fenntartására, a fizetésekre, juttatásokra fordítja a pénzt, ezzel ellehetetlenítve az alapkutatásokat. Javaslatát a közgyűlés elvetette.

Vizi lapunknak azt mondta, Kertész bírálata nem valós tényeken alapul. "Az Akadémia költségvetésébe mindig annyi OTKA-pénzt tervezünk, amennyit annak elnöke kér tőlünk. Hogy erre a parlament rábólint-e, az már nem rajtunk múlik" - magyarázta.

Utat adott a további bírálatoknak az Akadémia azzal is, hogy az átalakítást októberre ígérte. Vizi ezt azzal magyarázza, hogy addigra derül ki pontosan, hogy mit tartalmaz a második nemzeti fejlesztési terv.

Kétlik a reformszándékot

"Vizi jó politikus, de én nemigen hiszek a reformokban. Ahol az MTA tart most, az olyasmi, mint a peresztrojka volt: vannak apró lépések, de amikor érdemi dolgokon kellene változtatni, leszavazzák a kezdeményezést" - mondta erre Szabó Csaba. "Csak egy példa: mostantól nem kell akadémiai tagnak lenni ahhoz, hogy pályázzunk a főtitkár-helyettesi posztra. Erre azt mondom, jó, de a többi pozíciónál miért nincs hasonló nyitás?" - tette fel a kérdést a kutató. Vizi E. Szilveszter a felvetésekre azt mondta, az MTA elindította a reformját, és tény, hogy néhány bírálat jogos - vannak például gyengén teljesítő intézeteik -, de az Akadémia eddig az egyetlen állami intézmény, amely elkezdte a belső modernizációt.

Nem lesz egyébként könnyű dolga, ha végig is akarja azt vinni.

Boda Miklósnak, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) vezetőjének is félig beletörött a bicskája. "A kívülről jövőknek semmi esélyük a hazai kutatói életben. A tudósoknak az akadémiai poszt az egyetlen esélyük, az MTA elkent finanszírozási rendszere pedig szintén a belső embereket segíti" - vélekedett. A pályázatokon például hivatalosan is pluszpontot jelent az akadémiai tagság. "Megpróbáltam változtatni a pályázati szempontokon, de olyan mértékű ellenállásba ütköztem, annyi érdeket sértettem, hogy rendkívüli mennyiségű bírálatot kaptam" - magyarázta lapunknak. Szerinte nem az Akadémia nehezen mozdítható "monstrumának", vagyis a közgyűlésnek kellene irányítania a kutatóintézeteket, mert így nem tud hazánk lépést tartani.

Nem mindenki elégedett ugyanakkor az NKTH-val sem: több akadémikus, köztük Kertész János és mellettük Szabó Csaba is szóvá tette nemrégiben, hogy a testület kétnapos határidővel írt ki egy kétmilliárdos pályázatot. Mindez csak alátámasztja az egyre inkább erősödő hangokat, amelyek szerint a kutatás valóban minden területén gyökeres változásokra van szükség.

A reformok alapkérdései

Alap- vagy alkalmazott kutatás: előbbi finanszírozása főleg az állam feladata, egyúttal ki kell jelölnie az alapkutatásokkal megtámogatott alkalmazott kutatási területeket, amelyek felfuttatása aztán a magánszféra feladata lenne.

MTA-kutatóintézetek: alkalmazott kutatási bázisokként rugalmas és szoros kapcsolatot kellene teremteniük a gazdasággal, szóba jöhet a privatizáció vagy csatlakozás az egyetemekhez. Az Akadémia jelen szerkezetében nem alkalmas arra, hogy olyan tudományterületeket irányítson és hangoljon össze, amelyeken nagyon erős a versengés a tudományos presztízsért és nem utolsósorban a vele járó gazdasági haszonért.

Hasznosítás: A tudomány eredményeinek hasznosítására alkalmas intézményrendszer (szellemi tulajdon, szabadalom stb.) is gyengén működik.

Költségvetési támogatás: előbb el kell dönteni, hogy mire való az MTA, illetve mely tudományokban, részterületeken van szükség állami támogatásra. Az állam nem adhat kitöltetlen csekket a tudomány céljaira, viszont megfelelő rugalmassággal befektethet olyan konkrét tervekbe, amelyek a versenyképességet növelik.

PRO

SZABÓ CSABA

FARMAKOLÓGUS, SEMMELWEIS EGYETEM­

Nyíltan bíráltam, bírálom az Akadé­miát; "válaszul" a testület megakadá­lyozta egyetemi tanárrá való kineve­zésemet. Mivel a poszt elnyerésének ti tétele, hogy minden tanszékve­zető megszavazza a kinevezést, az Akadémia egyes érdekcsoportjainak elegendő volt közülük egyet rábír­nia a vétóra. O egyébként már maga is jelezte nekem, hogy ezután nem akar az Akadémia és köztem zaj­ló viták részese lenni. Ami pedig a Semmelweis Egyetem hivatkozását, a tízéves oktatói tapasztalat hiányát illeti, mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire vehető komolyan, illet­ve mennyire mondvacsinált indok. A válasz további pontjaira, melyek szerint a laboratóriumhasználattól a tudományos tanácsadó posztig min­dent megadnak tudományos előme­netelemhez, elmondhatom, hogy a laboratóriumokban saját műszerek­kel dolgoztam, a pályázati pénzeket én hoztam az egyetemnek. A világon sok helyütt idézett kutatásaimat az egyetem nevével publikáltam. Ezek után ismét mindenki döntse el, hogy az együttműködésünkből ki profitált többet.

KONTRA

TULASSAY TIVADAR

A SEMMELWEIS EGYETEM REKTORA

Semmi alapja nincs annak, hogy az Akadémia arra utasította volna az egyetemet, hogy Szabó Csaba ne kapja meg az egyetemi tanári állást. A jelentkezését szokás szerint meg­küldtük az Akadémiának, az intéz­mény támogatta Szabó kutatási pro­duktumát, de a kinevezésekbe nem szól bele. Értetlenül állok a vádak előtt, és méltánytalannak tartom az eljárást, talán a sértettség vagy a hiúság motiválhatta. Szabó Csa­ba nem mártír, inkább megkülön­böztetett támogatásban részesült. Inkább amiatt kellene aggódnom, hogy nincs még egy olyan ember, aki ennyit kapott volna az egyetemtől. A kari tanács szavazását megelőző in­tézeti szavazáson azért nem vehet­tek részt Szabó munkatársai, mert nem közalkalmazottak. A Tech­nológia Transzfer Iroda pedig úgy kapott kevesebb pénzt, hogy a szűk költségvetésből mindenkinek keve­sebb jutott, így az iroda sem a Szabó által remélt pénzt kapta meg. Ennek ellenére azt mondtam neki, hogy a korábban megbeszélt tervekre lesz pénz, sőt a büdzsétől függően még újakra is.

A kutatás-fejlesztés forrásai

A legfrissebb, 2004-es adatok sze­rint összesen 181 milliárd forin­tot fordítottak Magyarországon kutatás-fejlesztésre. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján ebből 67,3 milliárdot a vállalkozá­sok finanszíroztak, 94 milliárdot az állami költségvetés állt, s 18,8 mil­liárdot külföldről pályáztak össze a kutatók. Ezek az összegek a közvet­lenül a kutatás-fejlesztésre fordított pénzeket tartalmazzák, a szerveze­tek működési kiadásait nem.

A pénzforrások elosztóhelyei

- Az Európai Unió Brüsszelben működtet egy kutatás - fejlesztési keret­programot, amely óriási pénzeket oszt azét a tagországokból érkezel pá­lyázatokra. Nehezítés, hogy ezeken általában határon átívelő együttmű­ködésekben lehet indulni.

- A gazdasági, informatikai és

oktatási tárcáknál is vannak eloszt­ható uniós pénzek, amelyek magyar állami társfinanszírozással együtt pályázhatók.

- A költségvetés évi majdnem ötvenmilliárd forintot különít el az MTA-nak, ennek a pénznek a nagy résrét az Akadémia a különböző ku­tatóintézetek működési és személyi költségeire fordítja. Egyértelműen alapkutatásokra fordítható az Or­szágos Tudományos Kutatási Alap­programok hatmilliárdos kerete, amely felett az Akadémia diszponál.

- Az alkalmazott kutatások fő pénzforrása a huszon-egynéhány milliárdos innovációs alap, amely felerészt a - kutatós-fejlesztést nem végző - vállalatokra kivetett adóból és felerészt az állam által berakott pénzből áll. Ezeket a Nemzeti Ku­tatási és Technológiai Hivatal osztja szét különböző pályázatokra.

szerkesztette: Köves Pál, közreműködött Dóra Melinda Tünde, Fodor György, Rovó Attila, Suhajda Zoltán