Ki evett az anabolikus szteroidomból? Ki itta meg a vizeletmintámat? Ki törülközött a gázrezsóba? Kialudt a láng.
(Friss vicc: egy dobóatlétánk levizelte.)

Kihulnek a modern radiátorok, véget ért a nagy seregek nagy seregszemléje, a huszonegyedik századi izé, nemarészvétel, a nyálálló mikrofonját szomorúan csomagoló sportriporter száját elhagyja az utolsó "Titi", "pöri" és "popó", uletájut lásztocski, nasztupila ószeny, bazi lakatokat vernek az athéni létesítményekre, hogy néhány év múlva kóborkutyák és kikötoi macskák és píreuszi állatcsempészek által behurcolt egzotikus hüllok vegyék birtokukba az omladozó betonmonstrumokat, mert szükség rájuk már nem lesz.

Véget ér minekünk a sport és a genitáliák eme nagy ünnepe. Soha ennyit nem beszéltünk még testnyílásokról, péniszérintésrol, végbélbe helyezett bisz-ba-szokról, vizelésrol; egy prud nemzet nagy szexuális forradalma.

A számtalan levonható tanulságból kétségtelenül a legfontosabb, hogy a Föld szívcsakrájának környékén a pozitív sugárzások valami egészen furcsa pszichés állapotot okozhatnak, mert a magyarság legjózanabb egyedei is képesek a legsúlyosabb xenofób összeesküvés-elméletekbe menekülni, ha egy-egy sportolónk (modern gladiátorunk) aranyérmét látja veszélyben. A magyar drukker nem hajlandó észrevenni sportolóink és sportvezetoink nyilvánvaló (sot: dokumentálható) hazugságait, a vereséget/szégyent csak úgy képes elviselni, ha az idegenek (franciák, négerek, ufók, zsidók) nyakába varrhatja.

Ez idáig még rendben lévo lehetne, a drukker ettol drukker, ettol mondjuk a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének még nem kellene megdöntenie a sunyi lapítás és hárító hadoválás világcsúcsát, amelyet korábban csak lenti harckocsizó sorkatonák és MSZP-elnökségi tagok tudtak megközelíteni.

Megérdemelte a tapsot a reptéren.

Minthogy magunk sem vonhatjuk ki magunkat a csakrasu-gárzások hatálya alól, hadd lebbentsük meg itten egy olyan megfejtésváltozatot.

A NOB orvosi bizottságának elnöke egy nyilatkozatában a magyar dobók doppinggyanús eseteirol úgy fogalmazott, hogy egyes sportolók húsz éve betiltott szerekkel, ezer éve lejárt módszerekkel próbálnak csalni.

Tehát nem a csalás tényén akadt ki a derék svéd, hanem a módszer korszerutlenségén, ami igen oszinte álláspont. Doppingnak ugye az minosül, ami egy listán rajta van. Hogy mi mikor kerül fel oda, az sportdiplomáciai és kutatási kérdés: amikor rájönnek, hogy. A sportolók máshogyan élnek, mást esznek és isznak, mint az átlagemberek. Egész életük nem más, mint teljesítményfokozás. Hogy ebbol mi illegális, mi sportszerutlen, azt sportpolitikailag döntik el.
A THG-botrány tizenöt évvel az után robbant ki, hogy a szert használni kezdték. Senkinek nem jut eszébe begyujteni az aranyakat (ezüstöket, bronzokat) tizenöt évre visszamenoleg. Hogy mik lehetnek most a korszeru, a legfejlettebb anyagok, fogalmunk sem lehet.

A doppinggal kapcsolatos össztársadalmi képmutatás súlyosabb még a drogügyinél is. Szemrebbenés nélkül mondják sportolók, sportvezetok, hogy még hallani sem hallottak soha ilyesmirol, amikor az ország fele meg tudja, hogy bizonyos sportágakban egyszeruen nem lehet komoly eredményt elérni anélkül, hogy.

Innentol kezdve technológiai kérdés az egész. Illetve, nem csak: Fazekas és Annus akkor is a világ két legjobb dobója, ha véletlenül mégis sárosak. Tehetségtelenbol, gyengébol semmilyen dopping sem csinál supermant. Annál inkább nem, mert a többiek - a másodikok, harmadikok, tizedikek - is teljesítményt fokoznak valamivel, valami újabb, szebb, jobb porral-folyadékkal-mantrával, egyelore kimutathatatlan anyaggal.

Tehát: kutatni, fejleszteni!

A jövo atlétáját Király kolléga felvetése szerint a Forma-1-hez hasonlóan kis orvoscsoport fogja monitoron figyelni a boxból, onnét adagol, utasít és állít be.

Nincs ebben semmi rettenetes, egyébként.

Szerző: Új Péter