Lehet-e innovációs törvénytervezetnek tekinteni egy olyan előterjesztést, amelyben az innováció szó önállóan nem szerepel, csak más dolgokhoz kapcsoltan "és innováció" összetételben fordul elő? Lehet-e törvényt alkotni az innovációról úgy, hogy abban csak az innovációk egyik, kétségkívül igen fontos, de nem kizárólagos forrása, a kutatás-fejlesztés fogalmát tartják szükségesnek meghatározni az előterjesztők? Mellőzhető-e az innováció fogalmának, követni kívánt modelljének tisztázása egy ilyen törvényben? Azt gondolom, az Európai Unió felé tartva ezt nem lehet mellőzni. A még az idén a parlament elé kerülő törvénytervezet számos gyengesége, fogyatékossága ugyanis ezekből a mulasztásokból következik.

Mi is az innováció?

Technológiai innovációknak tekintjük a műszakilag új, illetve továbbfejlesztett és már bevezetett új termékeket, valamint a termelési folyamatban alkalmazott új termelési eljárásokat. Innovatív az a vállalkozás, amely egy adott időszakban legalább egy termék- vagy termelési eljárás-innovációt megvalósít.

A jelenlegi előterjesztés az innovációk támogatását egy nemzeti kutatás-fejlesztési és kutatáshasznosítási alap létrehozásával képzeli el. Egy innovációkat segítő alap igen kívánatos lenne a magyar gazdaságban. Különösen, ha az abba csoportosított közpénzek csak az eredeti célok szerint lennének felhasználhatók. A helyes cél azonban nem szentesíti az alap létrehozására és rendszeres feltöltésére jelenleg javasolt eszközt: egy speciális, a vállalkozásokat terhelő befizetést, amit az alapon keresztül osztanának újra a vállalkozások között. Ez a módszer ugyanis visszatérés a piacgazdaságot megelőző adórendszer eszköztárához. Márpedig az innováció nemzeti rendszerében gondolkodva nem lenne szabad felcserélni az állam innovatív környezetet teremtő szerepét a vállalkozások innovációt generáló szerepével - ahogy ezt a tervezet megfogalmazói tették.

Ha elfogadjuk, hogy az innováció motorja a vállalkozás, akkor ennek a ténynek a törvényben és a megvalósítására javasolt eszközökben is tükröződnie kellene.

Az új tagokkal bővülő Európai Unióban, az Európai Kutatási Térségben kívánatos vállalkozási kutatás-fejlesztési befektetések magas részesedését csak látszólag éri el az a gazdaság, amelynek vállalkozásai úgy fektetnek be a kutatás-fejlesztésbe, hogy az nem a vállalkozás stratégiai céljait, hanem egy nagy közös alapon keresztül a vállalkozási szféra egészének fejlesztéseit szolgálja - az állam által elbírált erőforrás-elosztásban.

A vállalatok által is finanszírozott alappal az Európai Kutatási Térség felé vezető úton látszólag gyorsuló sávba kerül a magyar vállalkozások szerepe a kutatás-fejlesztés finanszírozásában, de épp az eredeti cél megvalósításához - hogy a vállalkozás közvetlen befektetése a tudásba szolgálja a kutatás-fejlesztési eredmények gyorsabb hasznosítását, a versenyképesség javulását - nem juttatja közelebb sem az egyes vállalkozásokat, sem a magyar gazdaság egészét.

Miért jó, ha van innovációs törvény?

A vállalkozások innovációs képességét nemcsak belső tényezők - az alkalmazott technológia, a szervezeti felépítés, a vezetési rendszer, a tudatos stratégiai választások -, hanem a külsők is befolyásolják. A kormányzati struktúrának, a gazdasági jogszabályoknak, a finanszírozási rendszernek fontos szerepük van abban, hogy születnek-e és ha igen, milyen gyakorisággal új, innovatív vállalkozások? Innovációs törvények, ahogy az előterjesztés-tervezet is hivatkozik rá, több országban is léteznek. Keletkezésük legfontosabb oka - mindenekelőtt a tudásalapú gazdáságok versenyének éllovas országaiban - az, hogy a XX. század végére megváltozott mind az iparpolitika, mind a tudomány- és technológiapolitika szerepe, eszköztára. Az innováció-politika e két korábbi szakpolitika egymást egyre inkább átfedő részeinek egybeolvasztásaként jött létre. Az innovációs törvények megjelenése a politikaformálásnak egy olyan korszakára esett, amikor az állam már nem meghatározza a fejlődést, hanem a szabályozás-ösztönzés gazdag eszköztárával elősegíti azt.

A magyar törvénytervezetben kevésbé jelenik meg az említett szakpolitikák egybeolvasztásának igénye, az innováció-politika inkább a tudománypolitika szolgálóleányaként tűnik fel. Pedig az egyenrangúság hiánya azzal fenyeget, hogy a tudásalapú magyar gazdaság nem feltétlenül lesz versenyképes. Ha a tudásbázisba történő befektetések csak a tudás szférájának versenyhelyezését javítják, akkor a gazdaság hosszú távon sem fogja megteremteni a tudásba való további befektetések alapját. A tervezet, jelenlegi formájában, keveréke a régi és az új típusú politikaformálásának. Egy kutatás-fejlesztési törvény és egy innovációs törvény hermafroditája.

A törvény előkészítőinek vissza kellene térniük ahhoz az alapkérdéshez, hogy miről és miért is akarunk törvényt alkotni? Uralkodó vagy szolgáló államot akarunk-e? Ezeknek a kérdéseknek a megvitatása után lehetne csak végiggondolni, hogy milyen közigazgatási forma szolgálná leginkább a célok megvalósítását? Mi legyen a Parlament szerepe a kutatás-fejlesztési, az innováció-politikai döntéshozatalban? Kinek, milyen információs rendszerre van szüksége a döntést előkészítő, a megvalósítást segítő és az ellenőrző feladatok megoldásához?

Inzelt Annamária

(A szerző az IKU Innovációs Kutatóközpont/BKÁE igazgatója)