Uniós létünk elso munkanapján tartotta 173. közgyulését a Magyar Tudományos Akadémia. A testület - mindig május elso hétfojére összehívott, tavasznyitó összejövetelén - negyven új tagot választott. Az ünnepi emelkedettséget beárnyékolták a tudományos kutatás szukös ellátását fenyegeto esetleges további pénzügyi megszorítások. Lesz-e gyümölcs a fán, ha a gyökerek nem kapnak elegendo táplálékot? Lesz-e gazdasági fellendülés - versenyképes alapkutatás, tudományos eredmények nélkül?

Szegény Erkel, szegény Beethoven! Igencsak eltorzult Elizeum lányának köszöntése. Az Akadémia dísztermét zsúfolásig megtöltik a vendégek. Az újságírók és az egyéb népség-katonaság az elnöki tanácsteremben, tévén nézheti-a nagyteremben zajló eseményeket, de az öreg készüléket rosszul állították be, pocsék a hang. A két himnuszt rettenetes recsegésként szenvedjük végig. Idekint egy akadémikus áll, aki vagy nem fért be, vagy nem akart beférni a díszterembe. Az idos tudós arca fájdalmasan megrándul a fals hangokra. Lapos, de életszeru a tanulság: nem elég átlépni Európa küszöbét. A honi ezüstöt is ki kell majd fényesíteni.

Bovülés

A mostani közgyulés azért volt fontosabb a a többinél, mert most tagválasztásra is sor került. Negyven új levelezo taggal bovült a testület. Jó páran léptek elo rendes taggá. Ez utóbbinak alig van tétje, hisz aki egyszer bekerült, két-három ciklus után szinte automatikusan felsobb osztályba léphet.

A nem bennfentesek számára egyébként közömbös a megkülönböztetés, számukra ez is, az is akadémikus. Azért mégis van tét: havi 100 ezer forint az akadémikusi járandóságban, amely idén 429 300, illetve 333 900.

2004-ben 36 levelezo lett "rendes". Izgalmasabb az újak sorsa. A statútum 200 foben limitálja a 70 évesnél ifjabb tagok számát. A korhatárt átlépok és az elhunytak helyébe negyvenen kerülhettek be. Hosszas procedúra elozi meg a révbe érést. Elvben a tudományos teljesítmény számít. A tudomány doktoraiból kerülnek ki a jelöltek, legalább két akadémikus ajánlásával. Rövid bemutatásukat a Magyar Tudomány címu folyóirat teszi közzé, de újabban az interneten is megtalálhatók. 1990 körül alig néhány oldalt tett ki ez a lista, aztán kis mellékletként jelent meg. Idén ez már testes, önálló füzet. Olyan ez, mint az Oscar. Már azt is jegyzik, aki jelölt volt. A rokonok, barátok, üzletfelek elott megno az ázsiója.

Összejött a 200 fos lista. Az ajánlottakból az Akadémia tizenegy tudományos osztálya szavazással dönti el, kit javasol. Legalább ötven százalékot kell elérni, hogy valaki továbbjusson. Idén általában hármat (egy-két esetben négyet) javasolhatott egy-egy tudományág. Tehát minden ötödik jelölt került be.

Nem állhattam meg - ifjan a nok egyenloségéért küzdo aktivista, mára szkeptikus öreg hölgy -, hogy ne fürkésszem, javult-e a legfobb tudományos testület tagjai között az eddigi 97-3 százalékos férfi-no-arány. Kétségtelen, az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter próbálta elérni, legyen pozitív diszkrimináció. Heves ellenkezést váltott ki a maroknyi no akadémikus körében. Az is kétségtelen: most a 200 jelölt csaknem tizede volt nonemu. Mindannyiukat férfiak ajánlották. Félelem attól, hogy azt mondják majd, azért kerülhettek be nok (az USA-ban még színesek is), mert oket külön támogatták? Nálunk nem kell tartani az ilyesféle vádaktól, mert a 40 új tagból három no (egy-egy kémikus, biológus és mérnök). Nekik nyilván nehezebb is, hiszen nem teniszeztek vagy fallabdáztak együtt a kollégákkal, befolyásos emberekkel, pedig így sok minden eldolhet. Mérnökként meglep a társadalomtudományi osztályok válogatása. E tudományágakban található - arányait tekintve - a legtöbb no, mégsem került be egy sem. Jó lenne tudni, miért nem.

Emelkedettség

A megnyitó - mint mindig - emelkedett, különösen most, friss EU-családtagként. Itt van a Bajor Akadémia és az Európa Akadémia elnöke. Az EU latinján - angolul - szólnak. Jelen van az államelnök is, neki akadémikusként is kötelessége megjelennie. A kormányt a kulturális miniszter képviseli, aki büszkén hangsúlyozza, hogy o e testület legfiatalabb tagja. Múló érdem, sajnos gyorsan kopik - naponta egy nappal. Ámbár úgy tetszik, az ifjúság érdem, mert az Akadémia elnöke is elégedetten mutat rá, hogy az új tagok átlagéletkora nem éri el a hatvanat.

Hiller miniszter történészként az eredetekhez nyúlt vissza, azt hangsúlyozva, hogy az Akadémia felelossége a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolása. Kár, hogy miközben surun emlegette kultúránk megtartásának fontosságát, mondandója körébol kimaradtak a természettudományok (igaz, annak idején Széchenyiék sem gondoltak rá), nem is szólva a gyakorlat által "bepiszkolt" muszaki tudományokról. Az eltolódás kevéssé látszott összehangoltnak az MTA elnökének kijelentésével, aki azt hangsúlyozta: mennyire fontos napjainkban, hogy a kutatás hatékonyabban szolgálja a társadalmat, eredményei mielobb épüljenek be a gazdaságba. "Arccal a gazdaság felé" - mondta a közgyulést megelozo napon, hamiskás összekacsintással.

Megszorítás

A második napon kevésbé emelkedett ügyek is szóba kerültek. Megszorítások, megvonások terhelték a fotitkár beszámolóját. Jelszavak, politikai ígéretek ütköztek mindennapos gondokkal. A lakosság számához viszonyított magyarországi kutatói létszám alig éri el az EU átlagának felét. És az átlagban nemcsak az éltanuló finnek, svédek, írek, hanem a görögök és portugálok is benne vannak. Az Akadémia 1997 és 1999 között saját elhatározásából konszolidációt hajtott végre, 700 fos létszámcsökkentéssel, 9 kutatóintézet megszüntetésével. Mára a gép- és muszerállomány elavultságának mértéke 30-40 százalék körül jár, a könyvtári ellátás hiányos, a számítástechnikai hálózatok gyengék.

Kétely és remény

Az EU eloírásai ma már számunkra is kötelezoek. Kétségtelen, hogy akad köztük átgondolatlan, be nem tartható döntés. Például az, hogy az évtized végéig minden tagországban a kutatásra-fejlesztésre fordított összegnek el kell érnie a nemzeti termék 3 százalékát. Ám a múlt évi magyar ráfordítás alulról veri az egy százalékot. Ígéretben nincs hiány. Már az Orbán-kormány hangoztatta, hogy a ciklus végéig (2002-ig) elérjük a 1,5 százalékot. Lett belole egy. Múlt év végén, a budapesti Tudományos Világkonferencia zárónapján a miniszterelnök ünnepélyesen bejelentette, hogy K F-ráfordításaink 2006-ra elérik a GDP 1,8-1,9 százalékát. Csóváltuk a fejünket. Tán nem is egészséges ilyen rövid ido alatt a kétszeres emelkedés. Ma már azt kérdezzük: hogyan? Mibol? Ráadásul nemcsak a teljes összeget kellene emelni, az arányokat is javítani kéne, mert az a jó, ha a privát szféra adja több mint a felét, de inkább kétharmadát, s a többi származik a költségvetésbol. Nálunk ez fordítva igaz.

Van egy magas szintu kormányzati testület, a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium - vezetoje a miniszterelnök -, tagjai nehézsúlyú minisztériumok elso emberei és a tudomány képviseloi. Tavaly nyáron alakult meg, de azóta egyszer sem jött még össze.

A magyar kutatók mindeközben dolgoznak. Közremuködtek a paksi üzemzavar következményeinek felszámolásában, digitális vízjelet alkottak, segítve az elektronikus biztonságot. Nemzetközileg jegyzett eredmények születtek az atomi méretu nanoszerkezetek feltárásában éppúgy, mint az élettani kutatásokban. A kutatók többsége itthon akar dolgozni. Ideje tehát, hogy az emelkedett szónoklatokat tettek váltsák föl.

Addig is: a tudomány fellegvára, az Akadémia, munkahelyeivel, kutatóival együtt, hánykolódik, de - reméljük, Párizs városának példáját követve - nem süllyed el. Túlél kurzusokat, be nem váltható csekkeket.

Szerző: Szentgyörgyi Zsuzsa