|
A nyolcvanas években publikáltatni is alig tudta a UCLA kaliforniai egyetemen végzett alapkutatásának eredményeit a később Nobel-díjjal kitüntetett Louis Ignarro, olyannyira szkeptikus volt a tudóstársadalom azzal kapcsolatban, hogy egy gáznemű anyag játszhat-e szerepet az emberi szervezet szabályozásában. Egy évtizeddel később, a kilencvenes évek végén dollármilliárdokat kaszált a Pfizer amerikai gyógyszeróriás egy Ignarro nitrogén-monoxid-kutatásai nyomán fejlesztett gyógyszerrel, a Viagrával. Louis Ignarro, aki egy ebben a témában a múlt héten tartott konferencián járt Budapesten, úgy tudja, ma gyakorlatilag az összes gyógyszeripari multi fejleszt valamilyen, a nitrogén-monoxid-szintet javító hatóanyagot.
S bár ebben az esetben biztosan a szülő büszkesége is elfogulttá teszi a tudóst, nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy esetében az elméleti tudomány szédületes sebességgel vált gyakorlati tudománnyá. Mint ahogyan Ignarro is fogalmazott előadásában: "Ma már gyakorlatilag nincs olyan, hogy egy tudós egyedül matat egy laboratóriumban, és abból majd egyszer csak lesz valami." Az alap- és az alkalmazott kutatás között húzódó különbségek ugyanis egyre jobban elmosódnak a fejlett világban. Emiatt Európában és az Egyesült Államokban is egyre inkább ugyanazt a mintát követik a hagyományosan alapkutatást végző egyetemek: a felfedezéseik hasznosítására közös cégeket hoznak létre a "termékesítésben" jártas vállalatokkal, majd az abból származó bevételeket újabb alapkutatásokra költik.
Ám ez néha a kutatókat is furcsa helyzetek elé állítja. Louis Ignarro például a Herbalife nevű étrend-kiegészítőket forgalmazó társaságnak állított össze egy olyan tablettát, amely a nitrogén-monoxidról szerzett tudományos ismereteket hasznosítja. A tabletta elvben a jó alvást, erőnlétet és a szív egészségét hivatott elérni, ám egyes vélemények szerint összetétele nem körültekintően vizsgált. Emellett a tudományos élet berkein belül sokan furcsállták, hogy a Nobel-díjas tudós presztízsét egy termék eladására fordítja. Ignarro ráadásul nem közölte a termékkel kapcsolatos kutatásában, hogy annak eredményében pénzügyileg is érdekelt.
|