| Egységes béren kívüli juttatások
a közszférában? (Népszabadság 2005. 9. 12. )
|
|
A közszféra szakszervezetei jövőre ötszázalékos béremelést várnak el, de valószínűleg hiába - a kormány arra készül, hogy a 2006-ra prognosztizált kétszázalékos infláció mértékével azonos arányban emeli a közalkalmazottak és a köztisztviselők illetményét. Szinte már hagyomány, hogy a közintézményekben dolgozók fizetéséről szóló őszi bértárgyalások feszült légkörűek. Így lesz ez ezúttal is a közszféra érdekegyeztető fórumán, amit várhatóan még a héten összehívnak. A szakszervezetek értetlenül fogadták ugyanis Veres János pénzügyminiszter minapi bejelentését, amely szerint jövőre a közszférában kétszázalékos béremeléssel számol a kormány. A jelenlegi információk szerint ugyanis 2006-ra két százalékot el nem érő átlagos inflációval számolnak a költségvetést előkészítő szakértők. Ez azt jelenti, hogy ha csupán két százalékkal lesz több jövőre a közalkalmazottak és a köztisztviselők fizetése, a reálkeresetük nem növekszik. Márpedig az érdekvédők arra készülnek, hogy a közszféra 800 ezer dolgozójának jövő évi keresetét meghatározó bérmegállapodás az infláció mértékén túl mintegy 3 százalékos reálbér-növekedést tartalmazzon. Fehér József, a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára a miniszterelnököt idézve azt mondta: hiányolják, hogy a 2006-os költségvetésről eddig ismertté vált részletekben nyoma sincs annak, hogy a jövő évi "a jólét, a biztonság, a kiszámíthatóság költségvetése" lenne. A szakszervezetek nem fogadják el, hogy a keresetemelkedés csak a jövedelemadó változásának a kedvező hatásából adódjon - hangsúlyozta a főtitkár. Hozzátette: nem vitatják, hogy az alacsonyabb kereseti kategóriákban érzékelhető lesz ennek jövedelemnövelő hatása, azt viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy valaki azért keres többet vagy kap több fizetést, mert nagyobb a felelőssége, vagy mert magasabb a teljesítménye. Összességében kétszázalékos inflációval számolva mind a közalkalmazotti illetménytáblában, mind pedig a köztisztviselői illetményalapban öt százalék körüli keresetemelkedést várnak el jövőre a közszféra dolgozói - erősítette meg Fehér József. Elmondta: a 2006-ra vonatkozó bértárgyalásoknak a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is neuralgikus pontja lesz az előző évi keresetnövelés áthúzódó hatása. Már csak azért is, mert a szakszervezetek bíznak az Alkotmánybíróságnak az előző évi 13. havi illetmény elmaradását kifogásoló beadványukra adott válaszában. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt számolta ki, hogy ezzel a rendszerből 8 százaléknyi bér került ki, ami jelentős reálbércsökkenést okozott a közoktatásban. Az átlagos pedagógusjövedelem különben bruttó 130 ezer forint, ami 13 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. Az idén egyébként a köztisztviselői illetményalap egységesen 33 ezerről 35 ezer forintra növekedett, a közalkalmazottak fizetése viszont két ütemben emelkedett. Januártól 7,5 százalékkal, szeptember elsejétől pedig további 4,5 százalékkal nőtt 600 ezer dolgozó bére. E szerint a legalacsonyabb, "A" fizetési kategóriában az összeg 59 600 forintra, illetve a legfelső, "J" fokozatban 148 400 forintra változott. Az egyetemi tanári munkakör első fizetési fokozatában az év elejétől 387 ezer forint járt, szeptembertől viszont már 404 400 forint a díjazás. A közszolgálatban a különböző, béren kívüli juttatások harmonizálását is sürgetik az érdekvédők, ezért az MKKSZ azt kezdeményezi, hogy legyen azonos nagyságrendű a közalkalmazottak és a köztisztviselők juttatása. Vagyis: például a közalkalmazottakat is illesse meg alanyi jogon és törvény által garantáltan az étkezési hozzájárulás a mindenkori adómentes összeghatárig, a ruházati költségtérítés és a 35 éves jubileumi jutalom. (Mindezeket most csak a köztisztviselők kapják kötelező érvényűen.) Fehér ugyanakkor leszögezte: továbbra sem támogatják az egységes közszolgálati törvény megalkotását, amely a jogviszonyok tartalmára vagy az előmenetelre vonatkozik, viszont a juttatások tekintetében nemcsak lehetséges, hanem indokolt is a harmonizálás. |