| Egyezséget
remélnek a reálbérek emelésében (Népszava 2004. 9. 1.)
|
| Az ország jólétének biztosításához tettrekész emberekre van szükség, akiknek van munkája és azt meg is fizetik - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint ebben nem volt vita az érdekképviseleti vezetokkel és civil szakértokkel tartott tegnapi találkozón. Az új kormányprogram társadalompolitikai elemeirol folytatott megbeszélés után a miniszterelnök-jelölt szólt arról is, hogy mától megszunt Radnai György egészségügyi reformért felelos kormánymegbízott feladata, mivel befejezodött az az elokészíto munka, amivel megbízták. Radnai a továbbiakban a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkáraként végzi munkáját. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy két hét múlva o is részt vesz az Országos Érdekegyezteto Tanács következo ülésén. A megbeszélés után az MSZOSZ elnöke kiemelte, hogy szükséges a foglalkoztatás további bovítése és a bérek felzárkóztatása az uniós átlaghoz. Wittich Tamás úgy látja, hogy a még 2002-ben Medgyessy Péterrel aláírt együttmuködési megállapodásban foglaltak Gyurcsány Ferenccel is teljesíthetoek. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetoje, Borsik János annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az új kormány ismerje el a jogfolytonosságát a korábbi OÉT-üléseken kötött megállapodásoknak. Mint mondta, két hét múlva várhatóan a jövo évi minimálbérrol és a bérajánlásról is egyeztetnek. Szerinte arra van szükség, hogy jövore ne a bruttó, hanem a reálbérek emelésében legyen egyezség. |