Középpontban a tagválasztás (MTI)
2001. április 23. 18:06
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 7-én tartja 168. közgyűlését,
a
tanácskozás középpontjában a tagválasztás áll - ismertette Glatz Ferenc,
az
Akadémia elnöke hétfőn a Roosevelt téri székházban, sajtótájékoztatón.
(MTI) Glatz Ferenc kiemelte: fél évszázada nem volt ilyen nagyságrendű
tagválasztásra lehetőség az Akadémián, a közgyűlés ugyanis 49 helyet
tölthet
be a 70 éven aluli akadémikusok sorában.
A keretből 15 a társadalomtudományoknak, 20 a természettudományoknak,
14
pedig az élettudományoknak jut - ismertette az elnök.
Kitért arra is, hogy összesen 171 ajánlás érkezett, a jelöltek közül
67-en
érték el a választáson való induláson szükséges 50 százalék feletti
támogatottságot.
Glatz Ferenc vélekedése szerint az Akadémia "jól jött ki" a költségvetési
vitából, az elnök megnyugtatónak nevezte, hogy az Akadémiának 2002
decemberéig van költségvetése.
Az elmúlt időszakot értékelve Glatz Ferenc nagy eredménynek nevezte
- többek
között -, hogy mód nyílt a kutatói bérek rendezésére.
Az elnök kitért arra is, hogy az Akadémia nem csak a határokon belüli,
hanem
a határokon túli magyar tudományosság támogatását is feladatának tekinti.
Az
országhatárokon túl élő magyar tudósokat szülőföldjükön kívánják támogatni.
A közgyűlés programját ismertetve elhangzott: az elnöki megnyitót követően
kerül sor az Akadémia aranyérmének, illetve az akadémiai díjak és a
doktori
oklevelek átadására.
A rendes-, levelező-, külső és tiszteleti tagokat a közgyűlés zárt ülése
választja meg.
A programban több tudományos előadás is szerepel. Bor Zsolt akadémikus
"Lézerek a csúcstechnika csúcsán" címmel tart előadást. Hámori József
akadémikus "Új lehetőségek a XXI. század tudományában: a biológia
forradalma" címmel tart expozét.
Vékás Lajos akadémikus előadásának címe: "Megkésve, de nem elkésve,
a
polgári jog reformja Magyarországon".
A közgyűléshez a tudományos osztályok egész héten át tartó rendezvényei,
tudományos ülések kapcsolódnak.
Kroó Norbert, az akadémia főtitkára a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott,
hogy pesszimisták voltak, amikor korábban azt hitték: 2000 nem kedvez
majd a
kutatóhálózat működésének.
Az előnyös fordulatot az hozta - vélekedett Kroó Norbert -, hogy növekedett
az intézmények részesedése a nemzeti projektekből és az uniós pályázatokon
is jól szerepelt a magyar kutatóhálózat.
Kroó Norbert ezzel összefüggésben elégedetten jegyezte meg, hogy az
Európai
Unió által indított, úgynevezett kiválósági pályázaton ugyancsak elismerésre
méltó magyar eredmények születtek: az Európai Unió 12 országban 34
kiválósági központot fogadott el, s ebből hat Magyarországnak jutott.
A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Glatz Ferenc leszögezte:
a
szocialista párt nem kérte őt fel miniszterelnök-jelöltnek.
************************************************************************
Revesz Marta (tudosz@interware.hu)
titkar
Toth Attila (tothal@mfa.kfki.hu)
szovivo
************************************************************************