|
|
Tudományos és Innovációs Dolgozók
Szakszervezetének (továbbiakban TUDOSZ) tagjai munkavállalói
érdekeit képviselő és védő önálló
szakszervezet. A TUDOSZ pártoktól, állami és
más társadalmi szervezetektől független,
céljai megvalósítása érdekében
azonban, partneri viszonyban együttműködik politikai, társadalmi
és civil szervezetekkel.
Működési területén a TUDOSZ az Alkotmányban, a Munka Törvénykönyvében, a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló Törvényben és más vonatkozó jogszabályokban rögzített jogosultságoknak megfelelően: - a szervezett érdekegyeztetés minden szintjén ellátja tagjai érdekvédelmét; - a tudománypolitikai és állami irányítás minden szintjén biztosítja az érdekképviseletet; - ellenőrzi a szakszervezeti tagság és az alapszervezetek jogainak érvényesülését. A TUDOSZ feladatait, szervezeti felépítését és munkamódszerét alapszabályban rögzíti. A TUDOSZ-nak tagja lehet valamennyi kutatóintézet és
egyéb tudományos, innovációs, vagy ezekhez
kapcsolódó tevékenységet végző
munkahely munkavállalója, nyugdíjasa, mindenki, akinek
ilyen munkahelyről felmondtak, így átmenetileg vagy
tartósan munkanélküli, továbbá minden
tudományos munkával foglalkozó szabadfoglalkozású,
feltéve, hogy a TUDOSZ alapszabályát elfogadja és
a tagdíjat rendszeresen fizeti.
1. Érdekeinek védelméért, tanácsért, támogatásért fordulhat bármely vezető testülethez, tisztségviselőhöz. 2. Személyesen vagy képviselője utján részt vehet a szakszervezeti döntések előkészítésében, a határozatok meghozatalában, azok végrehajtásának ellenőrzésében, az elvégzett munka értékelésében. 3. Véleményt nyilváníthat, a közösség érdekében felléphet - személyesen vagy képviselő utján - választott testületek, fórumok előtt és a szakszervezeti sajtóban. Javaslattal, panasszal, beadvánnyal fordulhat az alapszervezet és a felsőbb szakszervezeti testülethez és tisztségviselőhöz, amelyekre a lehető leggyorsabban, de legkésőbb 30 napon belül érdemi választ kell kapnia. 4. Minden szakszervezeti tag választó és szakszervezeti tisztségekre választható. 5. Gyermeke születése esetén a tag, a szakszervezeti tag vagy hozzátartozója halála esetén a temetés költségét fizető egyén egyszeri szakszervezeti segélyre jogosult. 6. Szociális helyzetétől függően rendkívüli segélyben is részesülhet. 7. Jogosult a TUDOSZ szolgáltatásainak igénybevételére,
többek
között: munkaügyi tanácsadás, jogsegélyszolgálat,
biztosítási tanácsadás, információs
szolgáltatások: nyomtatott (SZÓSZÓLÓ)
és elektronikus (tudosz-on-line) formában . Ez utóbbi
kiterjed belső információk e-mail hírlevél
és/vagy Internetes honlap jelszóval védett oldalainak
segítségével történő hozzáférésére
is.
A TUDOSZ megfelelő szintű testületeinek tisztségviselői
(szükség esetén külön e célra választott
képviselői) munkavállalóik érdekeit
önállóan képviselik minden olyan tanácskozáson,
illetve testületben, ahol a tudományos kutatással kapcsolatos
politikai, állami (kormányzati, ágazati) célokat
megfogalmazzák, illetve döntéseket előkészítik
és meghozzák.
Az alapszervezet a munkáltatói döntésekkel
kapcsolatban, ha azok tagjainak munka- és életkörülményeit
érintik, gyakorolja a Munka Törvénykönyvében,
a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló
Törvényben és más jogszabályokban megfogalmazott
jogokat, így különösen:
A TUDOSZ pénzügyi alapja a tagdíjakból valamint
egyéb bevételekből áll. A havi tagdíj
a bruttó fizetés 1 %-a.
A TUDOSZ SZERVEZETE A TUDOSZ az alapszervezeti formában működő
önálló érdekvédő és érdekegyeztető
egységek szövetségi alapon működő
koordináló szervezete, önálló jogi személy.
A TUDOSZ TESTÜLETEI, FELADATAIK ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÜK 1. Küldöttértekezlet
Tagjai:
Feladata és hatásköre:
2. Titkárok Tanácsa:
Tagjai: Az alapszervezetek titkárai, illetve szükség esetén a titkárt helyettesítő delegáltak. A TUDOSZ elnökségének tagjai, és a TUDOSZ titkára a titkárok tanácsának tanácskozási jogú résztvevői. Feladata és hatásköre: a) Az alapszervezetekben folyó önálló érdekegyeztető és érdekvédő munkával kapcsolatban gyakorolja a hatáskörébe tartozó jogköröket, állást foglal, egyezteti az egymással szövetségben álló egységek tevékenységét és ellenőrzi az egyes szinteken elért megállapodások betartását. Támogatja az alapszervezeteket munkahelyi konfliktusaik rendezésében. b) A nem közvetlenül munkahelyi érdekegyeztető és érdekvédő munkával, valamint érdekképviselettel kapcsolatban döntéseket hoz, valamint irányítja és ellenőrzi a döntéseit végrehajtó elnökség, illetve munkabizottságok munkáját. c) Az alapszervezetektől állásfoglalást kér, majd állást foglal a TUDOSZ tagságának egészét, illetve egyes foglalkozási rétegeit érintő kérdésekben, és ennek alapján megfogalmazza a TUDOSZ testületeinek feladatait. d.) Két küldöttértekezlet között - megüresedés esetén - megválasztja a TUDOSZ testületeinek képviselőit, illetve delegáltjait más szakszervezeti szervekbe és munkabizottságokba. A titkárok tanácsa a tisztségviselők egyharmadát választhatja újjá. Nagyobb Arányú megüresedés esetén rendkívüli küldöttértekezletet kell összehívni. e) Jóváhagyja a TUDOSZ elnökeinek választását. f) Az elnökség javaslatára kinevezi a TUDOSZ titkárát. g) A választott tisztségviselők esetén gyakorolja a felmentést és visszahívás jogát. (Visszahívást kezdeményezhet bármely alapszervezet taggyűlése, vagy a titkárok tanácsának legalább 10 százaléka.) h) Ha a munkavállalói érdekek megkívánják, javaslatokat, észrevételeket tesz a partner állami, kormányzati és egyéb felsőbb szerveknek, kezdeményezheti a fontosnak tartott kérdések napirendre tűzését. i) Az alapszervezetek felkérése alapján véleményt nyilvánít azokban a kérdésekben, amelyekben a tagság ezt szükségesnek tartja. Szükség esetén álláspontját más szakszervezetekkel egyezteti. j) Az elnökséget ülésenként rendszeresen, a TUDOSZ alkalmi testületeit időszakonként (de legalább kétévenként) beszámoltatja munkájáról. k) Jóváhagyja a TUDOSZ éves költségvetését, dönt a szakszervezeti vagyon felhasználásáról. l) Tájékoztatást kérhet a partner állami vezetőktől a munkavállalói érdekeket, a munkafeltételeket és az ezekkel összefüggő szakmai érdekeket érintő kérdésekről. m) Alkalmazottaival szemben gyakorolja a munkáltatói jogokat. n) Bejegyzi az új alapszervezeteket és törli a megszűnteket. o) A TUDOSZ hatáskörébe tartozó, de nem alapszervezeti szakszervezeti egyetértési és döntési jogkörök a titkárok tanácsát illetik. Ezek gyakorlása a titkárok tanácsa határozata alapján állandóan vagy meghatározott időre átruházhatók. p) Kidolgozza a TUDOSZ elnökség jelölési és választási szabályzatát. Működése és munkamódszerei: a) Hatáskörét ülésein gyakorolja, határozatokat
hoz és állásfoglalásokat alakít ki.
Határozatait a TUDOSZ végrehajtó testületeire
és szerveire kötelezőek. Üléseit az elnökség
hívja össze.
3. A TUDOSZ elnöksége:
A TUDOSZ választott operatív végrehajtó
testülete, amely munkáját a küldöttértekezlet
megbízása és állásfoglalása,
valamint a titkárok tanácsának határozatai
alapján végzi.
Tagjai: A küldöttgyűlés által a TUDOSZ tagjai közül titkosan választott, lehetőleg a tagság tudományági, földrajzi és főhatósági hovatartozását és rétegeit tükröző 9 fő. Az elnökség tagjainak mandátuma 5 évre szól. Az elnökség tagjai funkciójukat társadalmi munkában látják el. Az egyenlő jogokkal rendelkező elnökségi tagok maguk közül elnököt választanak. Az elnök mandátuma egy évre szól, de ismételhet az elnökség hivatalba maradásának lejártáig. Az elnök személyét a titkárok tanácsa hagyja jóvá. Feladata és hatásköre:
a) Összehívja a titkárok tanácsát.
Működése és munkamódszere: a) Hatáskörét ülésein gyakorolja, tagjainak feladataira határozatokat hoz, munkájával kapcsolatban állásfoglalásokat alakít ki. b) Üléseit szükség szerint, de legalább havonta tartja. c) Ülésein a testület tagjain kívül részt vesz állandó meghívottként, beszámolási kötelezettséggel és tanácskozási joggal a TUDOSZ titkára, valamint esetenként tanácskozási joggal a testület által meghívottak. d) A testületi ülés elé kerülő írásos előterjesztéseket az ülés előtt legalább 6 munkanappal a testületi tagok, a meghívottak részére meg kell küldeni. e) Határozatképes, ha tagjainak kétharmada jelen van. Határozatait nyílt szavazással, szótöbbséggel hozza. (Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni. Újabb szavazategyenlőség esetén az elnök szavazat dönt.) f) A testület munkájáról tájékoztatja az alapszervezeteket.
A TUDOSZ ELNÖKSÉGI TAGJAINAK ÉS TITKÁRAINAK JOGAI, FELADATAI ÉS HATÁSKÖRE 1. Az elnökségi tagok jogai:
a) Részt venni az elnökség, a titkárok tanácsa
és a munkabizottságok tevékenységében,
a munkaprogramok és munkatervek kialakításában,
a határozatok meghozatalában.
2. Az elnökségi tagok kötelezettségei:
a) Felelősen és aktívan részt venni a testület
munkájában, megismerni a tagság véleményét,
képviselni érdekeit.
3. A TUDOSZ vezető tisztségviselőinek feladata és hatásköre: a) a TUDOSZ elnöke: - elnököl a titkárok tanácsa és elnökség ülésein, - képviseli a TUDOSZ-t, - megköti a TUDOSZ Tárgyalócsoport által előkészített Kollektív Szerződéseket, - munkájáról rendszeresen beszámol az elnökségnek, - a TUDOSZ titkárával szemben gyakorolja a titkárok tanácsa és az elnökség által ráruházott munkáltatói jogokat, - két elnökségi ülés között állást foglal az elnökség hatáskörébe tartozó halaszthatatlan ügyekben, utólagos elnökségi jóváhagyás kötelezettsége mellett, - gondoskodik arról, hogy az elnökség üléséről a titkárok tanácsának tagjai emlékeztetőt kapjanak. b) Az elnökség tagjai:
c) A TUDOSZ titkára: - folyamatosan ellátja a szervezési feladatokat, szervezi az elnökségi üléseket és előkészíti a titkárok tanácsa üléseit, - gondoskodik az elnökség, a titkárok tanácsa és a munkabizottságok működéséhez szükséges szervezeti és technikai feltételekről, - irányítja, ellenőrzi és koordinálja a TUDOSZ iroda munkáját, - tájékoztatja az alapszervezeteket, - gyakorlja a tikárok tanácsa és az elnökség által ráruházott munkáltatói jogokat, - személyében felelős a folyamatos napi pénzgazdálkodásért, - munkájáról rendszeresen beszámol az elnökségnek és a titkárok tanácsának, - feladatát főállásban látja el.
A TUDOSZ MUNKABIZOTTSÁGAI A TUDOSZ munkabizottságai az alapszervezetek, illetve a titkárok
tanácsa által körvonalazott feladatok előkészítésére,
megszervezésére és kivitelezésére választott
testületek. Működési területükön
önálló előterjesztéseket tehetnek a titkárok
tanácsa, illetve az elnökség ülésein.
Állandó munkabizottságok: - Számvizsgáló Bizottság
Jelen okirat a TUDOSZ működésének és szervezetének alapdokumentuma, melyben foglaltakkal a TUDOSZ alapszervezeteinek és egyéb testületeinek szervezeti és működési szabályzatai, és azok működése nem lehet ellentétes. Jóváhagyta a TUDOSZ IV. Küldöttgyűlése
|